Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Itt a nyár!
No, ugye, melegebb ez a bor, mint a csapról. Ne igyál belőle sokat, mert nyáron árt a meleg bor. A csapról iszunk. Ezt meg hazainduláskor a hordóba öntöm. „Nagy kópé - gondoltam még télen is iszik. Persze, a zsíros disznóhústól így nem esik baja.” Gondolatban - ott az alsó lépcsőn ráértem morfondírozni - ahhoz a küldöttséghez csatlakoztam, amelyik azért ment a püspökhöz, hogy bevádolja plébánosát, mert az nagypénteken húst eszik. Okos ember lehetett a püspök, mert a vádaskodó hívőktől azt kérdezte: „És mit ivott utána?” Amikor amazok megmondták, hogy vörösbort, a püspök megnyugtatva küldte vissza a küldöttséget, mondva: „Vörösbort? Ne féljenek, akkor annak a plébánosnak nem lesz semmi baja sem.” A hegyen a hét végéig semmi érdekes sem történt azóta esténként. Végigolvastam a magammal hozott regényt, meghallgattam a tőszomszédom emlékezését arról, öregapám valamikor úgy kapált, hogy a lába közt odakötve himbálózott a borosüveg, aztán, mikor este hajtott haza kerékpárral, az árokban kötött ki. Hallottam mesét arról a Jancsiról is, akit lefogott három kapáslány, de semmi lényegeset nem tehettek vele. Fota már nem járt iskolába, még abba a rövid tanévűbe sem. De az új eszméket, nézeteket magáévá tette. Este bárhová elment, nem félt, így mondta:- Nincsenek szellemek! Ha az ember meghal, az többé nem jön vissza. A tavaszi szél elfújta Fota öreganyjának az élete gyertyáját is. Az utóbbi időben úgyis csak az asztal sarkánál ült a 63
