Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Itt a nyár!

a sajtárba. Munka közben nem beszéltek, ezért ijedősen felütötték a fejüket, amikor hozzájuk szólt az ismerős hang.- Irma, a szencsit, hát te nem haltál meg?

Irma, aki megszokta, hogy a bátyja mindig tréfával tér haza, viccel válaszolt.- Minek halnék én meg? Még nem fáj a szívem senkiért se annyira, hogy belepusztuljak a szerelembe.- De nekem azt táviratozták - közben húzza elő zsebéből a papírszeletet -, hogy meghaltál és jöjjek haza a temetésedre. Sírva siettem...- Nem baj - még mindig tréfás hangon beszélt a lánytestvér -, legalább meglátogatod szüleid, testvéreid, és sok szép élményről számolsz be. Meg szétosztod az ajándékokat is...- Hogyan beszélsz te egy hordárral? Nem volt annyi pénzem se, hogy visszatérti vonatjegyet váltsak Szerdahelyig. Hordár barátaim adták össze az utazás költségeit.

Péter nem szólt semmit. Kétszeresen magába zárta bátyja minden szavát. És a hordárságról alkotott kártyavára egyszerre összedőlt. Ő majdnem zokogott a romjai felett.

Az iskolában a csukamájolaj-osztás mellett tejkonyha is nyílt. A csukamájolaj sem volt a régi. Nem kanállal adták be, hanem bonbon formájában nyeltünk le kettőt-hármat, attól függően, mekkorák voltak. Sorbaállni azért csak muszáj volt.

A tej, amit minden nap a szakácsnő osztott, zacskókban jött hozzánk por formájában. Abból csinálták víz hozzáadásával a jó tejet. A tejpor ingyenes volt, de az elkészítőjét és felszolgálóját fizetni kellett.

47