Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)

Május

Tudom, aznap porzottak a padlások. Kapca akadt a gangban is a cipőkben. Zokni csak a szekrényekben volt, amit nem volt szabad elvinni, meg a padláson, amit meg kellett keresni a sok limlom között.

Én csak anyámat kértem, adjon páratlan, jó zoknit. Elmagyaráztam, mire kell.

És adott. Nem tudom, a sublótból vette-e elő vagy a padláson találta, de tiszta volt. Rongyot egyedül kerítettem, meg a tömést, a varrást is magam végeztem el. Szép, puha, pirosalma-nagyságú labdám lett. Nem kellett szégyenkeznem miatta!

Szerdára - ez aztán a szorgalom! - mindegyik tanuló kivitte és a tanító néni asztalára tette a maga készítette labdát. Volt ott kicsi, nagy, kövér, sovány, sima, érdes. Bele egybe se lehetett látni, de tudtuk, hogy ronggyal vannak kitömve, akármilyennel is.

Engem bízott meg Gizi néni azzal, hogy a labdákat rakjam be egy zsákba és vigyem a tantestületi szoba szekrényébe.

Ritkás, nagyszemű zsákba - bizonyára krumpliszsákba - szedtem a „focikat”.

Nem láttuk, csak később tudtuk meg, hogy ezentúl nagyszünetekben szinte versenyzett a két tanítónő, melyikük ül a rongylabdás zsákra. Az puhább volt, mint a szék. A délutáni tanító néni egyedül volt. Gyakran ült rá a puha zsákra.

Másik héten, a hét közepén délben összetalálkozott mind a három tanítónő az iskola udvarán. Éppen hazaindultam. A lépcső alatt a cipőfűzőm kioldódott. Újra meg kellett

36