Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)
Igaz történetek
A vendigök Városból a falura jöttek látogatóba a vendigök. Nem idegenek voltak, hanem rég nem látott rokonok találkoztak. A falusi vendéglátó-háziasszonyt ez meglepetésszerűen érte, és nem tudta mással megkínálni őket, mint bdzikényérre még hozzá vdgottzsirre. A városiak, akik sohasem ettek vágottzsiros kenyeret, kérdezték, hogy: Néni, hogyan kell ezt enni? A néni megmagyarázta nekik, hogy: „Vékonnyan a kenyeret, vastagon a zsírt!” Jóllaktak, aminek meg is lett az eredménye. Lebetegedtek és két napig nála maradtak. Nem tudom, ki fizetett rá jobban, a vendégek vagy a vendégfogadó? (Szabó Mária, Lcndvabcgy. Lakosban hallottam félszázaddal ezelőtt.) A feledékenység leküzdéséről A néni kilesett egy alkalmi fuvart és vásárlási szándékkal bekocsikázott Lendvára. A vételi tervében fejrevalu keszkenőd, dudlisüveg és vdlkendü szerepelt. A kocsin hátul foglalt helyet, ahol csöndben ült. Ez feltűnő volt a kocsisnak, hátranézett és látta, hogy a néni kezeivel, furcsa mozdulattal valamiféle kereszteket hány magára. Talán imádkozik, gondolta, és nem szólította meg. Egy idő múlva ismét hátranézett és ugyanazt észlelte. Továbbra is békében hagyta a nénit, nem szólt hozzá. Amikor már Lendvához közeledtek, a kocsis harmadszor is hátranézett, és látta, hogy a néni ugyanúgy veti magára a kereszteket, érintve saját fejét, mellét és vállát. Ekkor már mégiscsak megszólította, kérdezte tőle: „Néni, maga 83
