Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)
Pályamunka
Huzimec Mihály volt, aki 1864-től 1956-ig élt, de népviseletet 1944-ig hordott. Kijedözisi vagy kijetözisi (kendezési) formák voltak még: hulla ke, hulla kije (ezek hallja kendet jelentenek), gyón ke ide (jöjjön kend ide), kijetök (kendet jelent). Körülbelül a XX. század közepén teljesen kihalt ez a beszédmód nem csak a környékünkön, de a Lendvától távolabbra eső területeken is. A felnőtt korosztályok magázták az idősebb közeli és távoli rokonaikat, idősebb szomszédaikat és más idősebb ismerőseiket. Közülük sokat kendeztek, megközelítőleg az első világháborúig. Továbbá magázták a jegyzőt, bírót, a tanítót, a papot és más hivatalban lévőt, valamint a felnőtt ismeretleneket. Ez utóbbiakat régen néha kendeztek is. Emlékszem öreganyámra, aki kofáskodott Lendván, és a vevőit életkorukra való tekintet nélkül magázta, a két háború közötti időkben a nőket leggyakrabban nagyságának, tensasszonynak vagy asszonyságnak szólította. Falun nem, de Lendván némely családban divatban volt az önözés is. Ezt Lugarič, született Hermán Ágitól hallottam. A felnőtt korosztály tegezte a gyerekeket, fiatalabb rokonait, fiatalabb szomszédait és fiatalabb ismerőseit. A szülők is tegezték saját gyermekeiket, unokáikat. Az azonos korosztályú ismerősök, ha azonos társadalmi rétegbe tartoztak, akkor tegezték, nevükön szólították egymást. Ez nemcsak falusiak között volt így, hanem például a falusi gyári munkásnők a lendvai gyári munkásnőket is tegezték a XX. század harmincas éveiben. Az idősebb társaikat ugyanakkor magázták. Nem nézték le egymást, hiszen mindannyian azonos tár15