Szabó Mária: Régi magyar lakodalmas szokások és köszöntők a lendvavidéki falvakból (Lendva, 1996)

Esküvőre induláskor

Esküvőre menet az első hintón a menyasszony mellett a vőfély ült, előtte az első násznagy és a “velejáró”. A második hintón ült a vőlegény és a koszorúslány vagy “nyoszoluslány” (néha kettő-négy is), előttük pedig a második násznagy. Ők képezték a “násznépet”. A harmadik hintón utaztak a legközelebbi hozzátartozók.

A templomba az első násznagy vezette be a menetet. Csak esküvőről hazajövet ülhetett a menyasszony vőlegénye (most már hitvestársa) mellé. A násznépet úgy válogatták össze, hogy mindkét oldal képviselve volt.

Menet közben, régen, a vőlegénynek kalap volt a fején, amit utána, mint “vőlegénykalapot” még sokáig hordott.

A násznépnek bokréta volt tűzve kabátgallérjára. Legszebb bokrétája a vőlegénynek volt.

A völgyifalusi adatközlő arról számolt be, hogy öreganyja és édesanyja is, leánykorában, vasárnap és ünnepnap “pártát” hordott. Anyja, biztosan tudja, hogy esküvőjére is, amely 1910 körül volt, “pártában” ment. Utána azonban már nem varrták neki fel a kontyot, csak saját haját tette fel kontyba. A “párta” egy szélesebb szalagra hasonlított, amit emelten, elöl a fejen (mint a koszorút) hordtak a lányok, hátul megkötve: kicsi csat és 2 hosszú pántlika lógott lefelé, gyöngyökkel és hímzéssel volt díszítve.

A hiedelem szerint esküvő után, ha a menyasszony szólja meg először vőlegényét (vagyis az urát), akkor ő lesz az erősebb, a kardosabb, “ő hordja majd a nadrágot.” (Volt is igyekezet gonoszságból és babonaságból).

18