Szabó Mária: Régi magyar lakodalmas szokások és köszöntők a lendvavidéki falvakból (Lendva, 1996)
A háztűznéző, a leánykérés és a kézfogó
gyis, hogy a leány nem megy férjhez ehhez a legényhez. A hiedelem szerint a kérőknek nem volt szabad a mestergerenda alatt átlépni, mert akkor nem kaptak igenlő választ. Történt úgy is, hogy a fiú szülei először kitudakolták a leány és szülei véleményét, majd valami ürüggyel (rendszerint a templom előtt), találkozott a fiú a leánnyal. Ott látták egymást először és a legény máris ment a szüleivel leánykérőbe. Előfordult, hogy a szülők közvetítései után a fiatalok csak az íratás napján látták először egymást, de azért leélték együtt a házaséletüket. Megtörtént, hogy a kérők sokat érdeklődtek a juss felől, amire a leány kinyitotta az ajtót, mondván: “Juss, gyere be, téged kérnek, engem csak néznek.” Aztán leakasztotta a legény kalapját a szegről és túladott rajta. (Petesháza) Arról is szól a krónika, hogy esküvőre menet nem a megkért lányt ültették a kocsira, hanem a testvérét. A vőlegény, mivel nem volt elég szemfüles, észre sem vette... A lányok katonaviseltség alapján is minősítették a legényt, mondván, hogy: “Aki nem volt katona, az nem ember.” Voltak családok, ahol a lányt a szülők vagy a nagyszülők valósággal kényszerítették ("nekiverték") a saját belátásuk szerinti házasságra. A szülők ilyen irányú kényszerei és közvetítései már századunk elején megszűnőben voltak. Ezután már a legények hódítgatták, sokszor 10
