Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
A költő Attilának egyik, ha nem a legfontosabb motívuma a tisztaság. Un. szerelmes verseiben sem nyers vagy erotikus, számára a költemény legalább annyira szent, mint amennyire eszményien tiszták a nők is, akikhez dalaiban szól, amiből az következik, hogy maga is tiszta marad, amikor versel. De mintha az életben is sorsszerűén csak olyan nők kerülnének az útjába, akik elérhetetlenségükből fakadóan szinte szavatolták a poéta számára azt, hogy érdemes szerelembe esni beléjük: ún. reménytelen, be nem teljesülő szerelembe. Néha olyan érzése van az embernek, ha József Attila „nőügyeit silabizálja”, mintha ez a beteljesületlen szerelemérzés a költőnek amolyan (ön)törvénye volna, de mondhatnánk szükséges véletlent vagy szinkronicitást is, amely azt a bizonyos tisztaságot szavatolja. Ahogy a bibliai történet hőse, József is megfutamodott, nem akart legény lenni a gáton (Potifámé gátján), úgy mond le a mi költőnk is arról (ne feledjük, hogy maga is Gát utcai srác), hogy a szexualitást „pucéran” ábrázolja müveiben. József Attila nem álszemérmes, a róla szóló írásokból kiderül, hogy sok nővel volt dolga, ismeri a testi szerelmet, de ez számára magánügy, nem versbe való dolog, s talán nem véletlen, hogy életművében sohasem azokat a nőket isteníti, akik (testileg) boldoggá tették, vagy akiket ő tett „boldoggá”, mindig azokról szól, akikben ősképi, mitikus valójukban fedezi fel az együvé tartozást. Igazából fontosabb neki a név, pontosabban az a jelentéstartam, ami a névben rejlik, mint maga a nő vagy az ember, annak konkrét testi mivolta. Számára a név hordozza az egyén ősképét, mitikus magját, s mint a szavak mérnöke, mestere, keresi azokat a személyeket, akikben tetten éri a számára fontos, mágikus kulcsszavakat: József Attilának mint a költőkirálynak az emberek (de elsősorban a nők) „lábon járó, megtestesült, élő, szép szavak”... Néha „el is árulja magát”. Pl. a Thomas Maimhoz írt versében sem egyszerűen csak a szavakkal játszik, amikor a nevekkel játszik... De biztosak lehetünk benne (és erre a későbbiekben még részletesen kitérünk), hogy a Flórának írt Hexameterekben sem véletlenül szerepel az, hogy: „Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény, / és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.” (Flóra, 1, Hexaméterek, részlet) Hátramaradt még egy olyan momentum Józsefeink történetében, amely mellett kár volna elmennünk, és ez a sírás. Az Otestamentum úgy tudja, hogy amikor József felfedi magát testvérei előtt, olyan hangosan sír, hogy az egyiptomiak mind hallják, és híre 76
