Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

Mayer Erzsébet: Szép (utó)Szó a második kiadáshoz

nülés eszközei a bolondokháza, a börtönök, a karanténok, a kórházak, és végül, de nem utolsósorban a tudományos kutatóintézetek. Nagy szerencsékre a szándékos szétbontás különböző módozatait a legtöbb civilizált országban törvényen kívül helyezték a XXI. századra, kivéve...” - állítja Csermely Péter tudós biológus.

A Heisenberg-féle határozatlansági reláció szerint a részecske helyének és impulzusának egyidejű meghatározása korlátokba ütközik: minél pontosabb értéke van az egyiknek, annál pontatlanabb a másiknak. És maga a személy és a mérőműszer is benne van a mérésben. Még szigorúbban fogalmazva: amit megfigyelünk, az nem a természet maga, hanem a kérdezési módszerünknek kitett természet.

Be kellett látni, hogy az anyag a szüntelen bomlás és újrakeletkezés folyamatának következménye, ahogy ezt a keleti misztika évezredek óta tapasztalja és tudja. Mint ahogy azt is, hogy az alá-fölérendeltség és a monokauzális összefüggés helyett a komplementaritás tartja fenn az univerzumot, valamint a szüntelen változás. A komplementaritás szemléletében viszont értelmét veszíti a jó és a rossz, az anyag és a szellem megkülönböztetése. Ezek csupán az ész konstrukciói. Nem véletlen, hogy József Attila megkísérelte a lehetetlent, a marxizmus és a freudizmus összekapcsolását, komplementerré tételét, figyelmen kívül hagyva, hogy mindkettő az euklideszi ész konstmkciója: spekulatívak, statikusak, racionálisak. A költőnek éppen ezért nem sikerült a kint és a bent egyensúlyát megteremteni sem magánemberként, sem társadalmi emberként. A törvényes véletlen nem csupán a művészi világ sajátja, de ott működik a kozmosz egészében. Az emberisten világmegváltó igyekezet eleve reménytelen.

A szabadság, a rend világának megalkotása azért is nehéz, mert a nyugati civilizáció nem a kölcsönviszonyra épül, és nem fogadja el az ellentétek egybesimulását. Ha igaza van a marxistáknak, akkor nem lehet igaza az istenhívőknek. Ha igaza van a logikának, akkor kizárja az illogikust, az alogikusról pedig nem vesz tudomást. így a harc lesz az élet lételeme. Elég a rossz emlékezetű osztályharcot felidézni, vagy utalni a vallásháborúra, a nemzetek közötti ádáz gyűlölködésre. Ezért lesz az európai történelem vagy az abszurditásig vitt individualizmus, vagy az abszurdig vitt kollektivizmus. Az aktivitás, a racionalitás, a versenyzés és az agresszivitás együtt jár a hierarchikus alá-fölérendeltséggel és a tekintélyelvűséggel. Az európai történelem korszakolása - ókor, középkor, újkor - a sötétből a világosságba való felemelkedés progresszív optimizmusát takarja, mint ahogy a fejlett Nyugattól a kevésbé fejlett

392