Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
sorra az egyes „iparágakat”... Kérdés, hogy meddig, milyen mélységekig, az élő sejten belül mely tartományokig viszi költőnket a szép szó, a teremtő ige, a meggondolt gondolat? Tény, hogy a DNS kettős spirálját, vagyis az élő szervezet átörökítő molekuláját, az 1960-as években tárták fel. (Élettani Nobel-díj, 1962, Watson és Crick). A sejt Napja csakis a sejt magja lehet, s nem kizárt, hogy a homályló északi fény borongásában József Attila (korát 29 évvel megelőzve) az élet (nuklein)savát érzékelte... Talán a maghártyán homályosan áttűnő északi fény maga az öntudatlan örökkévalóság, a végső tartomány... A kegyetlenség és a jóság József Attila számára (s talán mindannyiunk számára) élet-halál kérdése. Az egyik az agressziót, a taszítást, a leigázást, a támadást, az erőszakosságot, a megsemmisülést, míg a másik a libidót: a vonzást, a befogadást, a békességet, a gyengédséget, a kiteljesedést feltételezi. Mintha az életnek ez a két egymással szembenálló ereje lenne a genetikai kód (egyik) legmeghatározóbb rejtjele. És valóban, a költemény első négy részében végig a jóságé a vezérszerep, míg a két utolsó szakaszban (5-6.) a kegyetlenség törvényei determinálják a dolgok kimenetelét. Ahogy a szülést (vetélést) előre jelezheti egy „altáji vérzés”, úgy a szavak (amelyek nem mások, mint a vers folyékony szövetei) is akaratlanul „kihullhatnak” a szájból, mielőtt a költemény véget érne, a vers megszületne. A „lét”, itt és most, a „benti van-ás”, a méhen belüli élet fő neve. A lét dadogása a kegyetlenség törvényének a megvalósulása, vagyis a szülés (születés) megindulása, a magzati állapot megszűnése. A „méhlakó” ugyanis (szorgos szerveinek köszönhetően) megérett az evilágiságra, a kintlétre, a(z) (újjá)születésre, de egyben arra is, hogy mint „belvilági lény”, megszűnjön létezni... De mást, többet is jelent az „elnémulásra való felkészülés”. József Attilának nemcsak ebben a versében tűnik fel az életnek és a halálnak a fordított értelmezése, megélése, de más alkotásaiból is kicseng, hogy a megszületéssel, valójában a halál törvényei szereznek maguknak érvényt, míg a fizikai halál, „a földi nemlét” valahol egyet jelent az anyában-levéssel, a nagybetűs élettel. Az anyaméh jelenti József Attila számára a teljességet, a születés, szerelem és a halál színhelyét, mint: „lágy bölcső”, „eleven ágy”, „erős sír”. Érdemesnek tűnik - a fentieket illusztrálva - két költeményre hivatkoznunk, amelyek mintha egymást is idéznék. Az elsőt 1925-ben írta: 34
