Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
(kulcs-inger-)szavaknak, a dolgok neveinek a mágikus megértése, megélése és (sor)rendbe szedése, a „líra logikája” alapján. A líra logikája pedig nem más, mint a törvényes véletlen, vagyis a szinkronicitás, a meglelt szép szavak egyszerre való élése. A Mártonban és a Mártában meghúzódó martok (partok) tehát szerves kiegészítői a Józsefben (értsd: Jóséph - héber -, vagyis jó, szép) és az Attilában hullámzó folyóvíznek. Röviden: Marton Mártában folyik a Jó, a Szép, az Élet, a Víz: József Attila... A Márta névből kihallik a Mars is, annak a bolygónak a neve, amely a Kos jegyében született József Attilánk (egyik) vezércsillaga, képe. (A Koshoz az asztrálmítoszi hagyomány a bolygók közül a Marsot rendeli.) A költő szublimál, tisztára mos, szellemesíti a testiséget, s közben maga is átalakul, férfiemberből igévé (szavakká) válik és, mint: „...az Isten lelke lebeg vala a vizek felett” (1 Móz. 1, 2.), a kezdetek kezdeténél... De hogy is volt csak? „Oh, hát miféle anyag vagyok én, / hogy pillantásod metsz és alakít?” (Oda, részlet) Miként lehetne további értelmezésekkel bővíteni a kört? A metsző pillantás átalakította a költőt: fénnyé, tüneménnyé stb. A leírtaknak tulajdoníthatunk akár tudományos jelentőséget is. József Attila korában már ismert volt a röntgensugárzás. (Wilhelm Conrad Röntgen 1901-ben elsőként kapott Nobel-díjat, a később róla elnevezett X-sugárzás felfedezéséért.) A képalkotó eljárás során lehetővé vált pl. az ember belső szerveinek röntgensugárral való átvilágítása, és ezen a réven a test belső tájai láthatóvá váltak... Lehet, hogy X-sugárrá, röntgensugárzássá alakította az a bizonyos pillantás a belső utakra készülődő poétát? Talán, lehet. De mit kezdjünk a „metsző” jelzővel? Konkrétan mi az, amit ez a tekintet metsz? Olyan jelenséggel lehet dolgunk, amit nem sokkal a költő halála után kezdtek behatóbban tanulmányozni a fizikusok: az 1930-as évek vége felé fedezték fel a maghasadást. Azok az újabb képalkotó eljárások viszont, amelyek a maghasadás során keletkezett ún. elemi részecskék révén pásztázták át az embert, csak a XX. század utolsó évtizedében kerültek alkalmazásra. Gondolok itt elsősorban a számítógépes tomográfiára (CT), pozitronemissziós tomográfiára és a „legújabb divat szerinti” mágneses mag-rezonancia alapján üzemelő készülékekre stb. Olyan, ún. nem invazív képalkotó eljárásokról van szó, amelyek során azokat a bizonyos elemi részecskéket (pozitron, elektron stb.) bejut-31
