Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
írásunk jellegéből fakadóan nem elsősorban a bundába bújt ember érdekel bennünket, nem az állati sorba süllyedt, kiszolgáltatott, otromba, megalázott, rabláncon tartott, esetleg (éppen fordítva) vidám, jó kedélyű, humoros stb. vásári mulattatót üdvözöljük, hanem elhisszük József Attilának, hogy valóban medvévé emelkedett, majd lejött hozzánk, hová is? Erre ad választ a (Medvetánc című) kötet mottójául választott népdalrészlet: „Aki dudás akar lenni, / Pokolra kell annak menni.. József Attila Medvetáncanak „ősbemutatója” valóban a pokolban, a II. világháború poklában volt. Paál Zoltán Arvisura című kétkötetes munkájában (Püski Kiadó, 2003) részletesen beszámol arról, hogy mint egyszerű munkásember (ózdi származású kohász), aki egy munkásszázadban szolgált a II. világháború vége felé, miként került kapcsolatba egy szovjet partizánnal, akiről kiderült, hogy ejtőernyőn szállt le az „égből”, egy nem akármilyen bevetésre. A Szalaváré Tura nevű fiatal manysi (vogul) katona elmondta, hogy nagy utat tett meg és még több viszontagságon ment keresztül, amíg „emberére akadt”: Paál Zoltánra. Küldetésének eredetéről és céljáról beszélt, miszerint: nagyapjának egy különös kérését teljesíti. Az öreg Szalaváré apó ugyanis egykor a vogul (manysi) nép fősámánja volt, aki Túrát is sámánnak nevelte, miután a fiú árva maradt (apját széttépte egy medve). Úgy gondolta, hogy a fiatal halászlegény, Tura méltó sámánutódja lesz. Az idős sámán elmesélte unokájának, hogy a manysi fősámánok őriztek-rejtegettek egy régi kincset: a hunfajta népek rovással írt őstörténelmét, amelyet a régiek Arvisurának, vagyis Igazszól ásnak neveztek, s megvolt bennük a manysi nép története is. Ezeket az arvisurákat ezer évvel ezelőtt Magyarországon őrizték, de veszélybe kerültek, miután a magyarok István király idejében felvették a kereszténységet. A rovásokat ezért előbb Baskíriába menekítették azok, akik az ősi hitvilág, és nem az újonnan felvett kereszténység eszmevilágát képviselték, innen pedig a sok drága emléket a manysikhoz juttatták, ahol az fősámánról fősámánra szállt. A szokás az volt, hogy a rovás jogát medvetoron kell átadni. Az agg fősámán tehát arra kérte fiatal utódját, Túrát, hogy előbb másolja le ezeket az igazszóló rovásokat, majd juttassa vissza Magyarországra, és adja oda egy arra érdemes magyar embernek. Tura évekig dolgozott a másoláson, majd (munkáját befejezvén) a közben kitört II. világháború poklában ejtőernyősként egy „arra érdemes” ember mellé ugrott le a repülőgépből és pottyant Paál Zoltán közelébe. Miután jól kiismerte a mit sem sejtő ózdi kohászt, különböző jelek alapján bizonyossá vált 309
