Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
A vers talán legtalányosabb utalása a negyedik versszak első két sorában rejtőzik, nem tudni ugyanis pontosan, hogy az „e madár” és a „lét” mire vonatkozik. Első olvasatban ez a madár az a sas, amely az első versszakban madáróriásként száll le „a zengő mennybolt szikláira”, a „lét” pedig ezen a szinten a mindenséggel, vagyis a fogoly világgal lenne azonos. Ismervén ugyanakkor a 11-12. sorok üzeneteit, miszerint ez a fogoly és ez a világ is átalakult, pontosabban újjászületett, adódik az a lehetőség (is), hogy a 13. sor madara, ez a bizonyos fogolyból sassá lett, könnyű röptű, újjászületett ifjú Nap(madár), amely már nem a nehéz mindenséget bünteti, hanem a szintén újjászületett, pihetollú, pehelykönnyű létet ragadja-ragadhatja el könnyű röptével. Tény, hogy e fölött az új létre kelt madár felett nincs magasság, és mélység sincs alatta. Vajon mit jelenthetnek ezek az ellentmondásosnak tetsző megállapítások? Talán egyfajta visszautalás a negyedik sor semmiből-jöttségére, sehonnaniságára, korábbi nemlétére... Mégis úgy gondoljuk, hogy éppen pihetollú új léte, létrejötte, visszaadott madársága, szabadsága az, ami új viszonyrendszert teremt: ezúttal talán egy végtelenül sűrű, végtelenül kis térfogatú, szinte kiterjedés nélküli pontot kellene látnunk, egy időn és téren kívüli új ősrobbanás előtti állapotot kapott ugyanis József Attila lencsevégre... Hogy valóban (új) (világ)teremtés aktusa „forog fenn”, vagyis a „teremtők teremtése”, arra az utolsó versszakból derül fény. Az erre kijelölt mitikus hősök egymás új valóra váltásával nemcsak magukat ifjítják meg, de Attila „lelke-sasszámya” és Flóra „virágszámyai” mintha nemcsak a repülés szervei, de a nemzés aktusának orgánumai is volnának egyben. László Gyula asszociációi és kérdései a nagyszentmiklósi kincs kettes és hetes számú (Attila) kancsóinak égberagadási jelenetei kapcsán részben hasonló gondolatokig vezettek-vezetnek bennünket is, amikor József Attila versét taglaltuk, taglaljuk. Másfelől viszont mintha a versek választ adnának László Gyula egy-egy kérdésére is. Először is mindkét együttes: a nagyszentmiklósi „nagy zsák arany” és József Attila „két sasa”, de az egész életmű, amit költőnk megalkotott, kiforrott, elsőrangú mesterművek. Úgy is mondhatnánk, hogy egymás arany(fedezetei), amelyek szavatolják a lokális (Pannon-medence) és a globális szellemi világgazdagságot... József Attila sasa óriási, és a nagyszentmiklósi kincs madarai is legalább kétszer akkorák, mint az égberagadott alak. Szépen vetül az eddig kialakult összképbe, és újabb irányok felé mutathat a görög mitológia Ganümédesze, akit Zeusz sasa ragadott a magasba, és lett az ifjúból pohárnok, aki az istenek italairól gondoskodott... Izgalmasnak tűnik az 219
