Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
élet vizével, megtartójával van kapcsolatban. Nincs tudomásunk arról, hogy József Attila „forgatott” volna sumér szótárakat és tudta volna nevének sumér nyelvű jelentését, költőnk „csak” Attiláig, a hunok királyáig jutott el az „azonosulásban”. Hogy (mégis) vonzzák a vizek, talán annak a bizonyos „törvényes véletlennek”, vagyis a szinkronicitásnak „köszönhető”, nehezen találunk ugyanis ún. logikus magyarázatot, ok-okozati összefüggést a versekben szereplő vízi (költői) képek halmozott előfordulására... Az egész „mitikus József Attila-i életműben” ez a „nem tudatos”, az élettörténetből nem szükségszerűen következő „titkos vízi kapcsolat” adja meg a költemények rejtett kvintesszenciáját... Illusztrációképpen (a teljesség igénye nélkül) álljon itt néhány példa. Már korai verseiben is szerepet kap, és a költemények gyújtópontját képezi a tenger. A Végtelen óta... című versben így szól a költő: „Végtelen óta folynak a percek, / végtelen óta folynak a könnyek - / harsog a tenger, árad a tenger / és jaj! utánok még többen jönnek. // Ezer forrás sír végeszakadlan...” A tengerhez címzi a következő sorokat is: „Rengő csoda Tenger! / Fonjad körül bánó dalaiddal / élet után vágyó lelkemet...” (Tengerhez, részlet) A gyermekszemű élet-tavon című verse megérdemelne egy önálló elemzést is, itt legyen elég felhívnunk a figyelmet a következő, „sokat ígérő” rövid részletre: „A víz pihent s gondoltam nagy kevélyet / (avar királyfi volt a gondolat): / Pihen alattam a tajtékos élet...” (A gyermekszemű élet-tavon, részlet) Magukért beszélnek a következő szóképek is: „A lelkem életért zúgó tavában / rímek lapulnak, mint a zátonyok...” (Lélekszirteken, részlet) Nem véletlen talán, hogy ha önarcképet fest magáról, szinte akaratlanul is „vízi-színekkel ecsetel a szavakkal”: Dacos, vad erdő sűrű nagy hajam. Milyen mély medrü, nem tudom, de mély. Már meggyötörte asszonyujj viharja, Hitek szirtjét bús iszapjába mossa, forró száj baglya néha megzavarja. nagy homlokom a Vaskapu-szorossa, Alatta zúg a gondolatfolyam. hol rég utat vágott a szenvedély. (Önarckép, részlet) Külön fejezetet érdemelne A kozmosz éneke című gyönyörű szonettkoszorú, amelyben a költő „külön világot” alkot (később meglátjuk, hogy miről-kiről is szól ez a világ), a mi szempontunkból viszont 20
