Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
hogy a költészetben Attilát illeti a magasabb hely, József Attila ennek a 10 évig tartó szó-meccsnek a bajnoka, és mint aki egyszerre vetélytársa és bírája is volna kettejük költői szópárbajának, lendíti a győztes Attilát az „egekig” és szinte még azon is túl, a kozmoszig, tekintve, hogy ezekben a tartományokban József Attila mozog otthonosabban. Valami hasonlót fejez ki Illyés Gyula a folyók hasonlatával is, amelyek igazi telitalálatok. Szebben, jobban, szemléletesebben, mélyebben talán még senki sem ábrázolta a két „testvér-barátot” és a közöttük fennálló oldást és kötést, talán magát József Attilát kivéve... Korábban többször és részletekbe menően kitértünk arra, hogy a Balaton és a Duna, az élet vizei miként hozhatók kapcsolatba József Attilával és az attilasággal mint az élet megtartójával. Már csak ebből a szempontból is igen figyelemreméltó, hogy Illyés Gyula József Attilát éppen azzal a folyóval azonosítja, amely a Balatont és a Dunát összeköti, vagyis a Sióval. Önmagát viszont ezúttal is a „földiesebb”, a somogyi lankák híg iszapját vivő folyóval, a Kapóssal hozza összefüggésbe. A két folyó úgy találkozik baráti ölelésben, mint ahogy azt hőseinknél már volt szerencsénk látni. A Sió és a Kapos vize a közös mederben, mint vér a testerekben egy testté, egy vérré, testvérré oldódik, de mégis a Sió viszi tovább a nevet, vagyis a folyók, a vizek küzdelmében is a gyengébb bizonyul erősebbnek. Annak ellenére ugyanis, hogy a Sió az apadtabb, a soványabb, a légiesebb a foldes-testes-iszapos Kapóssal szemben, mégis a Sióé „az utolsó szó”. Sió szavunkból ugyanis nem nehéz kihámozni a szó szót, vagy ha úgy tetszik, József Attila (Szép) Szavát, a Kapos szó viszont a kapást juttatja eszünkbe, a parasztot, aki a földet „míveli”, vagy a kapát magát, amely (az ásóval együtt) a sírásók szerszáma is. Vajon milyen rejtett csatornákon (talán éppen a Sión, amely mára már „csatornafolyó”) jutott József Attila Illyés Gyulához írt versében ilyen halál- és földközeli képzettársításokhoz? „Mi föld vagyunk, s ha meghalunk, / minket nem is kell eltemetni, / (...) s az isten földet nem kapál.” (Illyés Gyulának, részlet) József Attila is tudja, érzi, sejti (a vers tanulsága szerint), hogy őt illeti a nagyobb szeretet (és nem Illyés Gyulát). Ez a szeretet azonban nem a sajnálatból fakad, nem a gyengébbnek, a kiszolgáltatottabbnak, az embernek jár, hanem a mindenséggel és az Istennel is tegező viszonyban álló költőre vonatkozik... Tihany (a maga módján) ugyanúgy a „szavak” települése, mint Balatonszárszó. Ha ez utóbbi a „szárba szökkent”, kihajtó, élő, feltámadó 206
