Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

1+7+1+6+2+2+3=22=4 6+3+1+6+1=8 2+7+4+2+7+6+3+9=40=4 8+4=12=3 2+9+2+8+7+6+3=l l+l+3+l=6 l+l+3+l=8 2+9+2+l+2+4+5=7 Az egylapos dokumentumot Matematikai jegyzetek címmel látták el a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában. Jó nevű kutató publikálta elő­ször, és látott neki megfejtésének. Sikerült is tisztáznia, hogy József Attila előbb egyjegyű számokat írt fel, majd föléjük folyamatosan - mi­ként látható - a szűkített ábécé betűit. (Hozzáfűzhetjük, hogy ezt a sort az ékezetes betűkkel folytatta.) Majd pedig mind a kilenc betűcsoporthoz egy-egy (összesen tehát kilenc) tömör jellemzést rendelt. Ezt követte saját nevének leírása: annak egyes betűi fölé írta a (fentiek alapján) azoknak megfelelő számokat, a magánhangzóknak megfelelő számokat be is karikázta (a karikákat itt aláhúzással jelöltük). Idáig jutott el a fejtésben a kutató, s ennek megfelelően összegezte, hogy »a költő logikáját egy pontig követni is lehet, második fele szá­momra már rejtély.« Folytassuk tehát a számsorok rejtélyesnek tűnő második, megfej tétlenül maradt részével. [140. oldal] Az első két számsor ily módon József Attila nevének betűit tartal­mazza, a betűcsoportoknak megfelelő számokkal kódolva: előbb a ma­gánhangzókat, majd az azt követő sorban a mássalhangzókat. És ezzel tulajdonképpen a kulcs már a kezünkben is van: mindegyik betű a kilenc betűcsoport valamelyikébe tartozik. Ezek után költőnk az egyes sorokba írt számokat összeadta, majd az összegül kapott kétjegyű szám számjegyeit adta össze: Vagyis itt is, és a további sorokban is az összeg alaki értékét számította ki. (Az alaki értéket úgy kapjuk meg, hogy egy-egy szám számjegyeit összeadjuk mindaddig, amíg egyjegyű számot nem kapunk.) A kabbalán alapuló gemátria következetesen egymáshoz rendeli a betűket és a számokat: abból kiindulva, hogy a héber, illetve a görög ábécé egyes betűi számokat is jelölnek. Ez a hagyomány válik gyakor­159

Next

/
Thumbnails
Contents