Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

oldalam”. Ádám, az első ember, az első férfi oldala fájhatott így, amikor „vajúdott” és oldalbordáiból „megszülte” Évát, álmában:

„Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és az elaluvék. Akkor kivon egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét.

És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.

És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembemek neveztessék, mert emberből vétetett.

Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1 Móz. 2, 21-24.)

A borda szó latinul: costa, de egyben oldalt is jelent. A szláv nyelvekben a koszt (kost) csontot, csowíhéjas gyümölcsök magvát jelöli, míg angol nyelvterületen a coast (tengerkor/ jelentésű. Attilának Mártái, vagyis martjai (értsd: partjai) tehát visszavezethetők Ádám ősapánk oldalbordájához: Évához. Mi viszont nem annyira a Mártákra vagyunk kíváncsiak, bennünket ezúttal Flóra érdekel, hiszen ő ennek a mesének a keresett személye. Nincs más dolgunk, tovább kell „énekelnünk a kozmoszt”, úgy, ahogy ezt József Attila előre megírta. A kozmosz éneke című vers második-harmadik szakasza (A szerelmes szonettje) elárulja Flóra kiben-mibenlétét:

Szépség-fák állnak illatokkal telten, hogy dús istenkéz ősi fenyvesekben lombjuk örök, tél sem vehette el, karácsonyokra úgy díszítene fel úgy pompáz rajtuk búbánat-pehely, minden kis ágat, hajnalon ha kel ha szomorúan tél borong a berken, komoly nap is ragyogva fényesebben.

Az illatokkal telt szépség-fák rejtik F(f)lórát. A latin flora szó növényzetet, növényvilágot jelent, tágabb értelemben magát a természetet. Flora viszont az ókori Rómában örvendett igen nagy tiszteletnek mint istennő: a virágzó természetet tisztelték benne, az áprilisi nagy tavaszünnep népszerű felelősét. A vers szerint tehát József Attila „oldala” (martja, bordája, partja, Évája) a flóra (egyelőre így, kisbetűvel), de nem is annyira a tavasszal virágzó illatos fák, mint inkább a feldíszített ősi karácsonyi fenyvesek (amelyeket beragyog a hajnali fény) idézik alakját. A fenyőfa a fény fája, a karácsony fája, a kerecsen fája, a fény újjászületésének örök(zöld) növénye, nője. Istenasszony: Flora... A minden kis ágat hajnalra beragyogó fény az újjászületett Nap-magzat: Attila.

145