Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
megtagadta, kitaszította, otthontalanná tette, lemeztelenítette, és végül meg is ölte az, akit maga mindennél fontosabbnak tartott, a nagy (n)ő, akkor sújtsa átok az összes eleveneket a kisfiúktól egészen a jég alatti néma halakig, szenvedjenek vele, és maguk is haljanak bele, pusztuljanak el ebben a nagy szenvedésben. A felelősség a nagy (n)őt terheli, a gyilkost. (Attila „mossa kezeit”...) József Attila azonban mitikus mivoltában „definíció szerint” nem átkozódhat, mint ahogy Edit mitikus énje sem lehet (ugyanebből a definícióból kifolyólag) világos - csak sötét... Tudjuk, hogy a költő halála önként vállalt halál, József Attila „öngyilkossága” rituális áldozathozatal. Utaltunk arra is, hogy József Attila legelementárisabb életélménye maga a megszületés. Ezt a megszületést, vagyis a szülőcsatomán való áthaladást ismétli meg mindenkor, amikor verset ír. Ez történik most is: A csecsemő De énnekem is szenvedi, ha szül a nő. pénzt hoz fájdalmas énekem Páros kínt enyhíthet alázat. s hozzám szegődik a gyalázat. (Nagyon fáj, 15-16. versszak) A Nagyon fáj fájdalma azonban már nem szülőfájás. Halálfájás ez a javából, amelyet már csak a csecsemő szenved, az „anya” nem. Ez a halál már nem kettős teher, nem páros kín, ezt a halált a jövendő gyermek halja. Az életbe indulást itt és most (bent és kint) vetélés, meddőhányás, halálba érkezés zárja rövidre, ami a kettő közé esne, az kimarad. Ez a halál nem önkéntes (legalábbis nem annak indul), mégis áldozatokat szül. József Attila „segítőtársai” valamennyien engesztelő áldozatok, hiszen (és ez a legszömyübb) úgy tűnik, hogy 2000 évvel Krisztus halála után nem csak egy új Krisztust kell feláldoznia a magyarságnak és az emberiségnek. Az élet, amely élni akar, sokkal többel tartozik a Szűznek, aki ugyan a végét járja (gondoljunk a Majd megöregszel című versére), jussából mégsem enged, mindent, ami eleven, magának követel... Az utolsó előtti (27.) versszak első sorának hallja egyszerre utal a hallás érzékelésére, a halra, amely ezúttal a Szűzzel szembeni Halak csillagkép megfelelője, és a halálra, amely a kor (Halak-Szüz-tengely) sajátja. Hogy nem mellébeszélésről van szó, új fent a Szabad-ötletekre 135
