Varga József: Bennem a Muravidék. Esszék, tanulmányok (Dunaharaszti, 2010)

Szórni Pál: Kék tinta

amikor görbe nyakú tintásüveget vett észre a pulton. - Akkor ezt veszek! - csapta le gyorsan a pénzt a pultra, nehogy valami megelőzze.

A hídon megállt, elővette zsebéből a tintásüveget, s gondosan megnézegette, mint aki attól fél, hogy elvesztette. Eddig úgyis a padtársa tintájába mártogatta a tollát az iskolában, amikor az megengedte.

Az üveggel együtt egy papírpénz is kihúzódott a zsebéből, s a folyó fölött lengedező szél elkapta. Józsi az üveget magához szorította, másik kezével pedig a pénz után kapott. De hiába, a bankó libben még egyet-kettőt, aztán szép csendesen aiásiklott a folyó vizére.

Csak az anyjának mondta el, mi történt vele. Nem kapott ki érte, de tudta, hogy a pénzt vissza kell szereznie. A kisebb, nem túl vészes hibákat ritkán vallotta be azapjának. Már egy éve is eiműlt például, hogy az anyja birskörtére pénzt kért az aőjától, mert lekvárt akart főzni, de hogy felforrt a lekvár, arról még ma is csak. ketten tudnak...

A pénz elvesztésén sokáig bánkódott, s csak az énekórán jött meg a kedve, amikor a zenetanár elővette a hegedűt s rázendített:

De szeretnék rámás csizmát viselni, ha a kovács jól meg tudná vasalni..."

Göntérháza 1989. július 2.

(Megjelent a Muratáj című folyóirat 89/1. számában; 43-46.)

46