Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)

Gazdaság és mezőgazdaság

vagy még annyit sem ért. A rövidebb őszi napokban meg már csak nyolc dinárt fizettek, de annyiért is szívesen elmentek. A falusi, vagy a közbirtokossági munkát ingyen kellett elvégezni. Néha, nagyon ritkán volt valamilyen útcsinálás, vízlecsapolás vagy ehhez hasonló pénzzel fizetett napszám is. Akkor 15 dinárt fizettek, vagy kiadták átlagba (átalányba) ha lehetett. Egyszer nekem is sikerült 15-16 éves koromban munkát kapni valami ároktisztításnál, amely négy-öt napig tartott 15 dínáros napszámban. De olyan sokan jelentkeztek, hogy pár nap alatt elfogyott a munka. 40-50 dinár körül volt a keresetem.

Akkoriban vasárnap is délig nyitva szoktak lenni az üzletek. Bementem Lendvára egy vasárnap reggel, s a pénzemen vásároltam egy fehér nyári kötött inget, hozzá egy szép nyakkendőt, meg egy imakönyvet. Ennyire futotta belőle. Amire legjobban fájt a fogam - egy töltőtollra - arra már nem futotta. Akkoriban kezdték forgalomba hozni, addig csak a „Penkala”, betétes ceruza volt a legelegánsabb írószer.

Egy férfiöltöny ára 300-500 dinár volt, nekünk gyerekeknek 150-200, egy hosszú télikabát ára 250-300 dinár, ing 15-20 dinár, sapka 10-12 dinár, egy pár félcipő 70-80 dinárba került. Ha lett volna rendes kereseti lehetőség, akkor azért ezeket meg lehetett volna venni valahogy.

Volt itt a közelben egy erdőkitermelő cég, annak volt egy kisvasútja. Tőlünk a faluból talán 15-20 munkás járt oda dolgozni, a vasúti pálya fönntartására, meg rakodni. De ide is nagyon nehéz volt bejutni. Felvételkor akadt volna talán több mint 100 ember is. Az erdőkitermelésre Likából hozattak erdei munkásokat, itt-ott akadt valami gally- vagy forgácsszedés, de az sem pénzért, hanem részébe. Voltak olyanok, akik jól tudtak rönkfát faragni, azok jártak még oda, meg az édesapám is egy kis ideig fát döntögetni, de ez sem tartott sokáig. Elég fukar cég volt, nem nagyon lehetett náluk keresni.

A családi konyha ellátását, meg a többi háztartási apróságot leginkább édesanyám fedezte a tojások árából. Tavasszal a kislibák, meg a csirkék árából valami ruhát vett magának. Ez ugyan kevés volt, de ez volt az egyedüli „biztos” pénzforrás. A tyúkászok jöttek naponta rendszeresen felvásárolni a tojást, tyúkokat és csirkéket. A tojás ára nagyon változó volt, talán amikor a legtöbbet adtak érte, akkor megközelítette az egy dinárt. Megtörtént nemegyszer, hogy csak akkor tudtunk menni a boltba valamiért, ha megvártuk a tyúkászt és édesanyám eladott néhány tojást, s aztán volt pénz a bolti vásárlásra.

66