Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyar irodalom (1919-1989) - Táj és hagyomány
hannatos gyümölcsét a szűk család rejtett homályából a fényre és a nagy nemzetcsalád karjaiba tette Küronya Jenő”. A Somogy megyében született, 1941 áprilisa után Csentébe került tanító sajátos, főleg erős Ady-hatásrói tanúskodó tájverseiben a nyelvi pallérozottság, a verselési technika kidolgozottsága, valamint egy sajátos képi világ az, ami a kritikai szemlélődést elsőként megragadja. A kötet 40 verse között változatos tematikával találkozunk. Maradandót azonban csak azokban a magyarság sorskérdéseit taglaló verseiben tudott alkotni, amelyekben a felfokozott hazafiságot, a hevesen feltörő, eruptív nemzeti érzést tompítja a gondolatiság. A Magyar sors énekében büszkén hirdeti: Mi nem tudunk más fajta lenni, Mi meghalni is magyarul tudunk! Máshol, apja szomorú sorsában, aki a „lengyel harctéren, muszkavár mellett ... kint feküdt a harcban holtan” saját sorsának elővetítését látja. Ennek az ambivalens érzésnek a jegyében fogant egyik legsikerültebb verse is (Ha elmegyünk). A versindító - „Hej, szép lesz, szép lesz akkor nekünk!” a toborzás optimizmusát, örömét hirdető sorokat a fia után aggódó anyácska képe váltja fel, majd a költői látomás sorsának beteljesüléséről: Nekünk már akkor nem lesz semmink se. Vad nótát ordít tivornya-szánk, Golyót szitálnak sápadt fejünkre És sírunk, sírunk: Édesanyánk! Nagy szerepet kap Völgyesi lírájában az ellentétekkel való építkezés is, amelyet a következő három sorral szemléltetünk: Te csak imádkozz, te csak könyörögj!- Pogány lesz akkor minden gyerek, - Esdekelj értünk, édes anyácskám! így válik a harc, a háború, a győzelem is lassan a halál kellékévé, hogy a kötet záróversében, a Felhők beszélnek címűben, az öldöklés, a harc univerzálissá növesztett képében mondjon ítéletet fölötte: Mi fáj a földnek? Rombolnak, ölnek Átokkal megvert ember-bogarak. 89
