Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyar irodalom (1919-1989) - Táj és hagyomány
tevékenységet fejtett ki, a képes levelezőlapok nyomtatása és a könyvnyomtatás terén is. 1910-ben például itt készült el az alsólendvai hegyközség rendtartását szabályozó könyvecske, amely főleg helytörténeti szempontból tartalmaz forrásértékű adatokat, majd egy évvel később, 1911-ben az Alsólendvai Takarékpénztár alapszabályzata. Formailag hasonló jellegű kiadvány kibocsátására a nyomda fennállása során csak a II. világháború ideje alatt került sor, Völgyesi József Hazatérés útján című verseskötetének a kinyomtatásával. Magányos jelentkezések irodalomteremtő szándék nélkül Irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozásban azonban nem a rövid életű Szabadság, hanem sokkal inkább az Alsólendvai Híradó, a Délzala és a Muraszombat és Vidéke lehetne tárgya irodalomtörténeti fejtegetésnek, itt is erősen a megjelenési lehetőség fényére koncentrálva. A publikálási lehetőséget kihasználva magányos próbálkozásoknak lehetünk tanúi a már említett három lap esetében. A rövid, alkalomra írott versekben, versecskékben a szülőföld szépsége szólal meg, a népies és a Petőfi-epigonlíra hangján. A lírához hasonlóan a tárcairodalom és a kispróza sem szolgál meglepetésekkel. Kivétel talán ilyen értelemben a muraközi Kramarits Erna, aki a Mura és a Dráva folyók közötti tájnak, a Zrínyiek földjének válik hűséges ábrázolójává. Novelláiban a kisemberek nyomorúságos életét ábrázolja nagy empátiával, néhol a merész társadalombírálatig is elmerészkedve. Alakjainak, főleg gyermekhőseinek kidolgozottsága, novelláinak megszerkesztettsége komoly irodalmi jártasságról tanúskodnak (Ivó). Művei vajdasági lapokban és folyóiratokban is megjelentek, nagyobb visszhangot azonban ott sem váltottak ki. Ugyancsak irodalomtörténeti érdekességnek számít a Pesten tanuló vashidegkúti diák, Pável Ágoston első verseinek megjelenése a Muraszombat és Vidéke 1909. évi augusztusi-októberi számaiban - szám szerint öt vers amelyekben a későbbi költőből, érzékeny tollú lírikusból még keveset kapunk ugyan, de formaérzékenysége, verstani alapismeretei már így is jóval az átlagszint fölé emelik az ígéretes fiatal tehetséget. Előtörténeti fejezetünkben feltétlenül megkülönböztetett szerepet kell neki tulajdonítanunk több szempontból is. Egyrészt, irodalomtörténeti vonatkozásokat szem előtt tartva 81