Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)

A szlovéniai magyar irodalom (1919-1989) - A szlovéniai magyar irodalom

termékeiből. A szakemberhiány, és ebből kifolyólag a mezőgazdasági jellegű szakmai írások fokozatos elmaradozása miatt nagyobb tér jut az irodalomnak. így fokozott „elirodalmiasodást” figyelhetünk meg. Ez természetesen azzal magyarázható, hogy a szerkesztők zömmel fiatal tanárok voltak, mellesleg toliforgatók is. Irodalmi szempontból ennek a ténynek természetesen nagy szerepet kell tulajdonítanunk, hiszen a Naptár tizenegy évfolyamának könyvei, valamint Vlaj Lajos két önálló verseskötete jelentették a 60-as évek muravidéki magyar irodalmának első évtizedét. Irodalmi orgánum híján a Naptár tág teret biztosított a fiatal íróknak műveik megjelentetésére. Ezek a fiatal írók - a későbbi Tavaszvárás című irodalmi antológia szerzői - Vlaj példájától ösztönözve most már némi tapasztalás birtokában indultak a pályán, egy új fejezetet nyitva. De ez már a következő évtized története. Ismerkedjünk meg előbb Vlaj Lajos költészetével, aki egyszemélyben volt a muravidéki magyarság első költője és első nemzetiségi politikusa.

Vlaj Lajos (1904-1966)

1904-ben született Lendván, cipészmester fiaként. Az elemi iskola és a négy polgári elvégzése után kitanulja apja mesterségét. Tizenöt éves korában megcsapja az aktivizmus szele: győz a proletárforradalom. A szakszervezeti mozgalommal később Csáktornyán ismerkedik meg. A megszállás után, 1941. július 25-én letartóztatják, és több ízben elítélik. Muraszombatban, Győrött és Pécsett raboskodik. Költészete ezekben a nehéz időkben bontakozik ki igazán. 1966. november 7-én halt meg.

Költői indulására a 30-as évek elején a tájversek nyomják rá bélyegüket. A hazai táj szépsége, a szülőföld festői varázsa elbűvölik a költőt. Hangja is ilyen lesz: teli vágyakozó, nyugodt hullámzással. 1941-ben, letartóztatása után ez a hang hirtelen megváltozik, fájdalmas lesz: a raboskodás lírai lecsapódását figyelhetjük meg ezekben a versekben. Szeli István jegyzi meg, hogy bár a fájdalom termékei ezek a versek, mi több, egy egész osztály fájdalma sűrűsödik össze bennük, mégsem jeremiádák, mert „... kemény belső tartásuk nem tűri a puha sírást, a magavesztő érzelgést, s noha témáit egybemossa a fájdalom, mindig legyűri ernyedt hangulatait.” A fájdalommal párhuzamosan jelen van egy másfajta keményebb hang is ezekben a sorokban, a lázadó öntudaté, amelynek az alapja a költő elvi szilárdsága, s a jobb jövőbe vetett,

92