Zágorec-Csuka Judit: A muravidéki magyar könyvek világa. Tanulmányok és publicisztikai írások (Pilisvörösvár - Lendva, 2010) (Pilisvörösvár - Lendva, 2010)
5. Interjúk
182 A MURAVIDÉKI MAGYAR KÖNYVEK VILÁGA Akinek a vers a szenvedélye Költőportré Dobosics Józsefről Dobosics József verseivel már megismerkedhetek az olvasók a Naptár, a Muratáj és a Népújság hasábjain. A 89 éves borbély a lendvai nyugdíjasok otthonában él. Költőnek vallja magát, hiszen gazdag életpályája során több száz verset írt meg. Mursko Srediscén született, amikor még Muraszerdahelynek hívták a falut, ahol sok magyar élt. így Dobosics József horvát származása mellett magyar neveltetésben részesült, iskoláit is magyarul végezte el. Csáktornyán kitanulta a borbély szakmát, majd Lendván nyitott fodrászszalont. Évtizedeken keresztül kísérte Lendva város polgárainak az életét, a politikai változásokat, megélt két világháborút. Verseiben a történelem meghagyta nyomait. Önálló kötete még nem jelent meg, a Mura vidéki írók Szövetségének sem tagja. Beszélgetésünk közben úgy éreztem, mintha Dobosics Józsefet mindenből kihagyták volna...- Mikor kezdett el verseket írni?- Tizennégy éves koromban, 1918-ban a háború vége felé. Az első versemet a papokról írtam. Sok minden érdekelt, előtérbe helyeztem mindig a művészeteket, de a kozmikus tér is megihletett. Tagoret olvastam, operába jártam Mariborba, imádtam a némafilmeket, színdarabokban játszottam, csodáltam Michelangelo Pieta szobrát. Fiatal voltam, teli energiával, ez érthető. Az Üstökös című versemet elküldtem a budapesti Színházi élet című lapba, amelyben meg is jelent. írogattam a maribori Képes Újságba is, a Naptárba, a Muratájba, még egy angliai almanachban is megjelentek alkotásaim.- Milyen témák ihlették meg?- A fiatal koromban háborús világ volt, amit tragikusan fogtam fel, nem tudtam elfelejteni. A szerelem vonzásköre is foglalkoztatott. Idősebb koromban, a feleségem halála után egyedül élek és a magány vesz rajtam erőt, erről az állapotról is írtam verseket. Egyes verseim megírása közben sírtam. Sajnos, a pályám során soha nem karoltak fel, ezért néha melankóliás vagyok. Céltalan út Az eső csendben pereg a fejemre, az arcomra, továbblépni alig merek, az utakon nagy pocsolya. Pedig a cél még tovább van, el kell oda futni, de ilyen rossz időben, nem lehet a célhoz jutni. Dobosics József
