Zágorec-Csuka Judit: A muravidéki magyar könyvek világa. Tanulmányok és publicisztikai írások (Pilisvörösvár - Lendva, 2010) (Pilisvörösvár - Lendva, 2010)
4. Irodalomtörténeti írások
156 A MURAVIDÉKI MAGYAR KÖNYVEK VILÁGA Cár Jenő drámája az öregedés ellentmondásairól Evgen Car A gólyák is elpusztulnak (eredeti szlovén cím: Štrki umirajo) című drámája az öregedés elviselhetetlen, sokszor nevetséges, de egyben tragikomikus folyamatáról szól. Arról, hogy az idős kort megért embereknek már nincsenek választási lehetőségeik, nincsen következő lépés az életükben, nincsen reményük. Illetve a reményük nagyon csekély, hiszen tudják, hogy meg kell halniuk, csak az a kérdés, hogyan haljanak meg. Mire emlékeznének vissza legszívesebben az életükből. Nincsen túlélési stratégiájuk, nem is akarnak megváltozni, de teljes passzivitásba sem szeretnének vonulni. Nem harcolnak, nem is akarnak konfrontálódni, mert értékveszteség érte őket, de még élnek. S ez a baj. Az élet egység, olyan nincsen, hogy az idős kor ne lenne fontos korszak az ember életében. Nem az a kérdés, hogy milyenek az emberi kapcsolatok, hanem az, hogy mennyi szeretet rejtőzik bennük. Mennyire tudják a szereplők szeretni a világot, benne önmagukat és másokat is. És milyennek látják önmagukat. Függetlenül attól, hogy kinek mi a foglalkozása - egyetemi tanár vagy földműves -, a tudatukban jelen van és a tudatalattijukban is, hogy nincsen tovább, s hogy az idősek otthona sem megoldás számukra, inkább végállomás, ahol már nem történhet semmi űj és meglepő, még a szerelem sem hozhat számukra megoldást. Dr. Sfiligoj egyetemi tanár 80 évesen már nem akar megváltozni, hiszen egész életében az önigazgatási szocializmus ideológiáját tanította, amelyben hitt, s most már nem tud alkalmazkodni a plurálisán szétzilált posztmodern társadalomhoz, nem érti ennek a fogyasztói és jóléti társadalomnak a paradigmáit. Értékvesztesnek érzi magát, megkeseredettnek, hiszen mindenét az ideológiának szentelte az életében, még családot sem alapított. A kommunizmus ideológiája elmúlt, sőt negatív visszacsengésű. Nincsen, nem létezik, de facto megszűnt. Egyedül a fiatal egyetemista lánnyal, Évával tud diskurálni, mert értelmiségi társra talál benne, még akkor is, ha nem értenek mindenben egyet. A fiatal lányhoz valamiféle Ödipuszkomplexussal közeledik, s ezzel megfiatalítja az életét, érzéseit, visszatér a fiatalságába. A lány tiszteli a tanár intellektusát, mert ez az, ami még megvan, ami releváns, ha a teste lassan le is épül, és számára mint férfi már nem is lesz vonzó. Az idős professzor még lehetne egyszer szerelmes, akár ebbe a fiatal lányba is, hiszen egész életében egyedül élt, most reménykedhetne valamiféle beteljesülésben, de nem teszi. Ha küldetése nem teljesült be, a szerelemben megpróbálhatná a beteljesülést. Hol az otthona? Talán ott, ahova a legtöbb tudást és energiát fektetett be, egy letűnt kor társadalomismeretébe, amelynek gyökeresen megváltozott a társadalmi kontignenciája. A jövő meghatározatlan tényként tátong előtte, ő már nem tud választani a modern kor végtelen lehetőségeiből. Az orvostudományi egyetemnek ajánlja fel halála után a holttestét, hogy ilyen módon legyen hasznos a társadalomnak. Mivel csak önmagáért felelős, ez lesz a végső megnyugvása. Szántóvető Márton 77 éves földműves is hasonló cipőben jár, hiszen nem találja a helyét a világban és az idősek otthonában. 0 is tudja, hogy új világot csak új ember jelenthet, az öregeket nem lehet „visszabűvölni”, szabad emberekké tenni, mert sújtja őket az emlékezet, a sors, rájuk nehezednek a bejárt út kínjai,
