Varga Sándor: A Lendva-hegyi bortermelés (Győr - Lendva, 1993)

A szőlőmunkák elvégzése

őszi pedig november hónapban. Ha a szüret előtti kapálás elmaradt, akkor az asszonyok szeptember közepe táján a füvet lekaszálták a szőlőben. A kapálási szokások ugyanazok voltak egész éven át.

A szőlő kötözését a család fiatalabb tagjai végezték, úgy szokták mondani, hogy nekik jobban hajlik a derekuk. A kötözéshez zsuppszalmát, később pedig rafiát használtak. A magántermő szőlőket nem szokták gyomlálni.

A permetezés hasznosságát nehezen lehetett megértetni az emberekkel. Különösen azokkal, akiknek csak magántermő ültetvényük volt. Ezt talán a helyi heti újságban (Alsólendva Híradó) 1889-1914 között megjelent írások bizonyítják.

A permetezés idején a járási főszolgabíróság rendszerint figyelmeztette a polgárokat annak hasznosságára. Ez a figyelmeztetés azonban nem bizonyult eléggé hatásosnak. Ezért a járási főszolgabíróság rendelettel is kötelezte a szőlőtulajdonosokat az évi legalább kétszeri permetezésre. Ennek elvégzése gyakran nehézségekkel járt, hiszen a kis területtel rendelkezők nem akartak pénzt áldozni a pumpás permetezőre. Az idős emberek szokták is mondani gyerekkoromban, hogy a permetezést az első világháború előtti években sokan csak seprűvel végezték. Favödörben volt a permedé, abba mártogatták a cirokseprűt, így permeteztek. Az első világháború után azonban két-három gazda közösen vett már permetezőt, és így rendszeressé vált legalább az évi kétszeri permetezés. Voltak azonban olyan gazdák is, akik rendszeresen háromszor permetezték a szőlőt.

A fent leírt munkálatokat a nagyobb területtel rendelkező lendvai szőlőtulajdonosok napszámosokkal végeztették. Rendszerint mindegyiknek volt egy megbízottja, aki ha szükség volt rá megszerzett annyi napszámost, amennyit mondtak neki. Ezek a napszámosok a Lendva környéki falvakból jöttek, és a saját földművelésük mellett időnként jártak napszámba is. Aki éppen az adott esetben ráért, vagy rá volt szorulva egy kis pótkeresetre, vállalt ilyen munkát.

26