Varga Sándor: A Lendva-hegyi bortermelés (Győr - Lendva, 1993)
A háború utáni újjátelepítés
Legelőször a csentei, völgyifalusi és pincei gazdák kezdték tömegesen felújítani a szőlőket, mert náluk a bortermelés nemcsak a saját fogyasztás érdekében folyt, hanem jövedelemszerzés céljából is. A hetvenes évek óta a felújítás már csak minőségi oltványok ültetésére szorítkozik. A sortávolság 2 méter széles sorközzel történő kordonos telepítés vasalt betonoszlopokkal. Az utóbbi néhány évben a Fehérburgundi, Sauvignon és Chardonnay fajták is kezdenek terjedni, mivel korábban érnek, és jobb minőségű boruk van, mint a rizling fajtáknak. Az olvasó számára furcsának tűnhet miért volt nehéz az embereket rávenni arra, hogy a felújítás során hagyják el a magántermő fajtákat. Az alábbi táblázatban közlöm a Lendva-hegyi szőlőterületek 1865-1984. közötti nagyságát: Kataszteri határ év 1865 ha év 1900 ha év 1958 ha év 1984 ha Lendva 190 201 191 193 Hosszúfaluhegy 74 27 44 72 Csente 91 80 82 96 Völgyifalu 66 61 48 66 Pince 48 44 48 56 Összesen: 469 417 413 483 A kimutatásból kitűnik, hogy 120 év alatt csak néhány hektárral lett nagyobb a szőlőterület. Ha azonban azt nézzük meg, hogy hány tulajdonos volt például 1865-ben, és mennyi van ma az egyes szőlőhegyeken, akkor könnyebben megértjük a maradiság okát. Például: Lendva: 1865-ben 584, 1974-ben 1253 tulajdonos; Csente: 1865-ben 434, 1984-ben 669 tulajdonos. A fenti adatok azt bizonyítják, hogy az egy tulajdonosra eső terület állandóan zsugorodott, és a gazdák zöme csak saját szükségletére termelt. Neki jó volt a magántermőn termett bor, sőt még kevesebb gondja is volt vele. 18
