Szúnyogh Sándor: Muravidéki kincsesláda. Gyermekjátékok és népmesék Muravidékről (Lendva, 1997)

Gyermekjátékok, kiolvasók - Népmesék (irodalmi nyelven)

ment, megszólította az úton egy ember:- Öcsém, nem adod el ezt a lovat?- Eladom - mondta Csalafinta Péter -, de csak farok nélkül.- Hát a farkát miért nem adod el?- Mert arra nekem is szükségem van.- Mégis meddig akarod a farkát?- Csak tövig.

Jó, hát ebben megegyeztek. Közben a kereskedők nem győztek tovább várni a kocsmában, lóra ültek és a legény után eredtek. Látta Péter, hogy megint vihar készül, így szólt az emberhez:- Adja ide a pénzt, maga csak menjen!

Ő meg gyorsan egy karóra kötötte a ló farkát, és leszúrta jó mélyen egy pocsolyába. Abban vájkált, vájkált egész a könyökéig sáros lett. Hamarosan odaértek az üldözői.- Maga mit keres ott? - kérdezték tőle.- El akarom fogni ezt a gazember Csalafintás Pétert - felelte. - Lóháton ment át ezen a pocsolyán. Húzom a ló farkát, de csak nem tudom visszahúzni.

Erre a kereskedők leugráltak a lóról, húzták, cibálták a lófarkat, míg az levált a botról, s mind hanyadt estek a mocsárba. Péter folytatta az útját hazafelé. A többiek már beleuntak, már csak három kereskedő kergette. Tudakolták, érdeklődtek felőle. Mikor a huncut legény hazaért, így szólt az anyjához:- Anyám, itt van egy rakás pénz, de engem keresnek valakik. Szépen igazítsa el az ágyat, mikor én látom, hogy jön a zivatar, belefekszem, s úgy teszek, mintha meghaltam volna. Magának adok egy pálcát. Ha beszélni akarnak velem, mondja, hogy van itt egy bot, amit emlékbe hagytam magának, azzal engem föl tud ébreszteni. Háromszor üssön rám, akkor én felkelek, s beszélhetnek velem.

Gondolta, ezek már elfelejtették kárukat, majd megveszik a pálcát. Úgy is történt. Megérkeztek a lovasok, Péter meg gyorsan befeküdt az ágyba. A ravatal készen volt, az asszony kinn sírdogált.- Miért sír, mama? - faggatták a kereskedők- Hát meghalt az egyetlen fiam!

30