Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)

A front összeomlása és a visszavonulás

ségi nehézfegyverünk, de a németeknek igen, mellyel ki lehetett lőni az orosz tankokat. A németek elkezdték a támadást, kilőttek egy tankot, de a másik kettő meg csak lőtt tovább. A német tüzérség nem adta fel, és kis idő múlva a másikat is eltalálták. De egy még mindig üzemképes maradt, s már majdnem odaért hozzánk, ahol én is voltam. Folyamatosan lövöldözött az ágyújával meg a géppuskájával. Akkor a szomszéd ütegparancsnok (egy százados) egy német kézigránátra rákötött 4-5 magyar kézigránátot, és azt rádobta a tankra. Ez aztán levágta a hernyótalpat, így nem tudott a gép továbbmenni és akkor, mint álló célpontot, könnyen ki tudták a németek lőni, A pajtásaim meg én egy leégett téglaház falai mellé húzódtunk, hogy legalább a géppuskagolyóval ne találhassanak el bennünket. A tank még akkor sem robbant fel, amikor már a németek eltalálták. A személyzet akkor megadta magát, s kijött a gépből. Volt köztük egy német fogoly is.

Estefelé úgy éreztem, hogy nagyon lehűlt a levegő. Egy közeli faluban nagy füst emelkedett föl, s ahogy a nap ment le, úgy lett egyre nagyobb világosság a település körül. Amikor odaértünk, láttuk, hogy ég az egész falu. Egyetlen ép házat sem lehetett látni, mindegyik égett. Civil lakosságot sem észleltünk sehol.

Nagyon hideg lehetett, talán mínusz 40° C is volt. Úgy mentünk előre, hogy az égő házaknál egy kicsit mindig megmelegedtünk. Leülni nem mertünk, mert ha az embert elnyomta az álom a tűz közelében, akkor vagy megégett, vagy pedig a tűz kialudtával megfagyott.

Visszavonuló magyar csapatok az orosz fronton

Hát így csak szenvedtünk tovább. Nappal mindig egy kicsit enyhébb volt az idő. Hogy ez hányadikán történt vagy milyen nap volt, azt már nem tudom. Egyik nap megint találkoztam a lakosi Zsoldos Lajossal. Ő is a kanizsai

67