Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)

A Don menti napok

tartott, a másik pedig éjféltől reggelig, de nappal, ha valaki akart, akkor alhatott is. Az első orosz vonalaktól kb. három km-re lehettünk, de hozzánk nagyon ritkán lőttek az oroszok, úgyhogy a tüzelőállásban egész nyáron nem történt emberveszteség, pedig voltunk 40-45-en. Élelem volt elég, meg rendesen kaptuk is, nem volt semmi fennakadás. Egyszóval jó sorsunk volt egész télig, a visszavonulásig. Még egy esetet szeretnék elmesélni. Egyszer a nap folyamán több lövést adtunk le. Amikor kilőttük a gránátot, a tűzmester kérte, hogy olvassam le az adatokat. Megtettem, mire azt mondta, hogy csak Vidának szólt a „Vigyázz, hátra arc, három lépést előre és ott pihenj!". Még ilyet nem hallottam, nem tudtam, hogy mit jelent ez. Akkor odajött a löveghez ő maga, ellenőrizte az adatokat, majd azt mondta, hogy szerencsém van. Megkérdeztem tőle, hogy miért van szerencsém, tűzmester úr. Ő pedig azt mondta, hogy az irányzás jó volt, így nem én vagyok a hibás, hogy rálőttem a mi gyalogosaink bunkerjére. Én nem tehettem arról, ami történt, mert az irányzási adatokat a megfigye­lőktől kaptuk. A végén az egész üteg részvételével meg lett állapítva, hogy az említett lövedék nem úgy ment, mint a többi: nem fúrt a levegőben, hanem csak hömpölygőit, mivel a vezetőgyűrű leesett róla, ezért nem ment oda, ahova irányítva volt. Szerencsére a gyalogosainkkal nem történt semmi baj. Később hallottam a pincei Fordán Jóskától, hogy ő tudott erről az esetről, mert ő is ott volt, de nem esett a lövedék a bunkerre, csak a közelébe. Most pedig folytatom az írást tovább, a naplófeljegyzéseim szerint haladva. Augusztus 7-től 9-ig semmi különös sem történt. Augusztus 10-én este elindult az egész tüzelőállás Dimitrijevka nevű falu­ba, ahol a mozdony állása volt. Egész éjjel ott tartózkodtunk, nem mentünk tovább. Reggel indultunk el délre, kb. 10-15 km messzire. Egy rozstáblában csináltunk tüzelőállást. Ott aztán már háború volt. Egy huszárüteg mellé ke­rültünk. Nem tudom, hogy milyen városból jöttek. Az ő lövegjeik kisebbek voltak, mint a mieink. Amikor odaértünk, mindjárt kellett is lőni, de majdnem mindig romboló gránátokkal. Amikor szünet volt, akkor a kévék árnyékában heverésztünk. Egyszer csak arra ébredtem, hogy nagy morgást hallok. Az oroszok tőlünk délre több mint tíz repülőgépről elkezdtek bombázni meg géppuskázni. Egy kis idő múlva jött három Messerschmidt német repülőgép, és az oroszok már kezdtek volna menekülni, de még a láthatáron voltak, amikor a németek többet lelőttek közülük. Amit most itt leírok, az augusztus 10-e utáni napokban történt. Egyik nap a gyalogosok hajtották hátra a foglyokat, amelyeket a közelben fogtak el. Le­44

Next

/
Thumbnails
Contents