Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)

A Don menti napok

egyet ledob, akkor az oda esett volna, ahol én feküdtem, pontosan rám, és belőlem még annyi sem maradt volna, hogy eltemethessenek.

Július 13-án nem volt semmi különös.

Július 14-én elhagytuk azt a falut, ahol korábban letáboroztunk, és kb. három km-re északra mentünk az úgynevezett tüskésbe. Ott aztán az ágyúkat be kellett ásni, majd azt követően beállítani. Magunk részére is kellett bunkert csinálni. Mi ketten Kucséber Jóskával közösen csináltunk egyet.

Július 15-én epret szedegettünk, meg kártyáztunk egész nap. Akkor már kaptunk rendesen élelmet is, mert az ÉLŐ is kiért hozzánk.

Július 16-17-én nem volt említésre méltó esemény.

Július 18-án készenlétben kellett lenni az 1. és 2. félszakasznak 24 óráig. Pont éjfélkor megkezdte az orosz a támadást, de hozzánk nem lőtt közel.

Július 19. Hamar összeomlott a támadás, és a németek előrenyomultak. A Don folyótól kb. 3 km-re nyugatra voltunk, a tisztek azt mondták, hogy Voronyezs hozzánk cirka 20 km-re van.

Július 20-án semmi különös nem történt.

Július 21-én partizánok támadtak meg bennünket. Egész éjjel riadókészültségben voltunk. Úgy éjfél körül a hátunk mögött lévő egyik őrállást valaki megtámadta; vagyis az őrökbe beleakadtak. Biztos, hogy az elmaradt orosz katonák akartak tovább menni keletre, át a Donon, de szerencsétlenségükre belefutottak a mi őrségünkbe. Az éjszakai sötétben nem lehetett semmit csinálni, ezért megvártuk a reggelt. Amikor kivilágosodott, a mieink elindultak a tüzelőállásból nyugatra. A tőlünk kb. 4 km-re nyugatra lévő mozdonyállásból pedig az ottani legénység jött keletre felénk azzal az elképzeléssel, hogy a közbeeső területet átfésüljék. Egyszer aztán egy rozstáblában észrevették,

40

A Don menti táj