Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)

Előrenyomulás a Donig

Ezen a napon is sok kilométert tettünk meg. Egyszer csak megálltunk pihenni. De vizet nem találtunk, pedig nagyon szomjasak voltunk, mert nappal szép idő volt. Hát egyszer csak a fiúk találtak egy kutat. Féltünk, hogy mivel az egész falu onnan hordta a vizet, lehet, hogy az oroszok megmérgezték. így nem mertünk belőle inni. Voltak azért olyanok is, akik azt mondták, hogy sem enni nem kapunk, sem inni nem szabad, hát itt legalább víz van, és aztán akármi is lesz, iszunk belőle. Vártunk egy darabig, s úgy gondoltuk, hogyha ők nem haltak meg, akkor mi is iszunk; sőt még a lovak is oltották a szomjukat. Szerencsére a víz nem volt mérgezett.

július 8-án is folytattuk az előrevonulást. Nekem úgy tetszett, hogy az utolsó két napban mi nem a főúton mentünk, mert nem volt olyan sok katona, és nagyon szépen tudtunk haladni. Ezen a napon volt katonaság, lovasság és motoros jármű is az úton bőven. Emiatt a nap folyamán sokszor elakadtunk, nem tudtunk folyamatosan menni, ezért nem is tettünk meg nagy utat.

Július 9-én is csak vonultunk tovább. Estére megálltunk egy faluban tüzelőállást foglalni. Nem lőttünk, meg oroszt sem láttunk.

Július 10-én, mikor már világos volt, kezdtünk ébredezni s akkor mondták, hogy kicsit távolabb valami nagy folyó van. Néhány száz méterre tényleg volt

A magyar tüzérek megérkeztek a Don folyóhoz

37