Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Előrenyomulás a Donig
A gyerekek megint találtak néhány tehenet meg egy kecskét is az üteg részére. Gondoltuk, hogy holnap talán lesz jó ebéd. Kucséber még hozott öt csirkét is. Ezt az éjjelt is a város szélén töltöttük. A zászlós meg a tűzmester mutatták, hogy az ottani templom tornyát kellett eltalálni, mert az oroszok onnan irányították az egész támadást. El is találtam a templomtornyot, ami nem dűlt le, csak félrebillent. Az oroszok kimentek A tüzérek akadály nélkül vonulnak előre belőle, így a gyalogság könnyen elfoglalta a várost. Július 4-én kora reggel indultunk előre, lőni nem lőttünk. Ahogy elhagytuk Timet, elindultak a németek is. Ők mind motorizáltak voltak, utat kellett nekik adni. Nagyon keveset tudtunk előre haladni, mert az aknák is akadályozták az előrejutást. Az aknák felkutatására a németek a zsidókat használták. Egymás mellé állították őket olyan szélességben, amilyen széles volt az út, és kb. 2 méteres botot adtak nekik, amivel böködték az utat. Ha volt akna, akkor azt felrobbantották, és csak utána lehetett menni tovább. Erre már nem is lőttünk, s itt már menetoszlopban lehetett haladni. Leginkább a németek hátráltattak bennünket, ők már a messzehordó nagy ágyúkat (21-eseket, 28-asokat) húzatták. Úgy gondoltuk, hogyha már ezeket is szállítják a németek, akkor az orosz messze előttünk lehet. Július 5-én is folytattuk az előrenyomulást, és így értünk be egy faluba. A faluban volt egy kis patak, de a rajta lévő híd fel volt robbantva. A híd mellett sem lehetett átkelni a vízen, mert az túl mély volt. Az utászoknak hidat kellett rá építeni, és jó sokat várni, míg elkészült. Ott találkoztam a kapcai Varga Pistával. Ő szintén a kanizsai 9/1. tüzérosztály egyik ütegébe volt beosztva. Nappal szép, nyári meleg volt, de éjjel mégis hűvösnek éreztük a levegőt. 35
