Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Előrenyomulás a Donig
Előrenyomulás a Donig A vonatunk estefelé érkezett meg a kurszki állomásra. Amikor sötétedni kezdett, akkor kezdtük meg a kipakolást a vagonokból. Elsötétítés volt, mert a valóságban már közel voltunk a fronthoz, de mi, egyszerű katonák nem tudtuk, hogy milyen messze lehet az első vonal. Szóval teljesen besötétedett, egyetlen lámpát sem lehetett látni, sehol semmilyen fény, még a cigarettázás is meg volt tiltva. Kurszk nagyváros volt, de még egy gyertya fénye sem volt sehol látható. A városnak akkora volt az állomása, hogy a mi szerelvényünket - mely 55 kocsiból, vagyis 110 tengelyből állt - egyszerre odatolatta a mozdony a rámpa mellé, és minden tolatás nélkül ki tudtunk belőle rakni mindent. Mielőtt kivilágosodott volna, már üresek voltak a vagonok, pedig a kirakodás alatt egyszer éjjel jöttek a Ráták, ledobtak néhány Sztálin-gyertyát, melyek olyan világosságot csináltak, mintha sütött volna a nap. A németek elkezdték fényszórókkal keresni az orosz repülőgépeket. Valószínűleg fel is fedezték őket, mert a légelhárítás iszonyúan elkezdett több felől is tüzelni. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek az orosz Ráták úgy, hogy még bombát sem dobtak le. Utána lehetett folytatni a kipakolást. Ez volt az első éjszaka az orosz fronton, ez volt a kezdet. A kanizsai tüzérek (a mi egységünk) még kivilágosodás előtt elindultak a városból kifelé. A várostól 5-6 km-re egy kolhozban telepedtünk le. Ekkor május 11-ét írtunk. Voltak ott már német katonák is, de nem sokan. Május 2-án indultunk Nagykanizsáról 2 óra 15-perckor, és Kurszkban 10- én pakoltunk ki. Az üteg kiszállítása az orosz frontra 9 napig tartott. Ott a majorban még nem tudtuk, hogy mi a háború. Három vagy négy nap anyagkarbantartást végeztünk, a kocsisok meg a hátramaradt anyagot szállították ki az állomásról a kolhozba. Nappal szép idő volt, de az egyik éjjel 8-10 cm-es hó esett. Mivel reggel kisütött a nap, így a késői hó azonnal elolvadt. A következő napokon mind melegebb lett. Mivel volt ott a közelben egy kis patak, az én egyik kezelőm, Kucséber Jóska egyik nap azt mondta nekem, hogy gyere, elmegyünk fürödni. De én nem mentem el, mert azt gondoltam, hogy én aztán ilyen hideg vízben nem fürdők meg. Mikor Jóska visszajött, kérdeztem tőle, hogy jó volt-e a fürdés. Azt válaszolta, hogy igenis jó, de szerintem a víz nagyon hideg lehetett. A patakon volt egy híd, mely fel volt robbantva. A híd közelében a víz csak 10-15 cm mély lehetett, és ott vezetett az út a patakon keresztül. A lerombolt 25
