Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Bevonulás és kiképzés
A tizedesek legnagyobb része is tartalékos volt. Áprilisban, mielőtt kimentünk a frontra, a tavaly berukkolt katonák közül néhányunkat előléptettek őrvezetőnek, az őrvezetők pedig tizedesek lettek. Minden ágyút a kezelőkkel együtt (még a lövegvezetőt is beleértve) egy félszakasznak neveztek. Az én lövegem az 1-es számú volt, tehát én az első félszakaszban voltam. A lövegvezető Szabó József, garabonci, Zala megyei lakos volt. Egy ütegben két szakasz volt, mindkettőben két löveg. Egy szakasz két félszakaszból állott (egy löveggel). Az én félszakaszomban az alábbi bajtársak voltak:- lövegvezető Szabó József tizedes, Garabonc, Zala megye,- 1. irányzó: Vida István őrvezető, Petesháza, Zala megye,- 1. számú kezelő: Kis Vince, Zalaszegvár, Nemeskeresztúr, Vas megye,- 2. számú kezelő: Kucséber József, Bucsuta, Zala megye,- 3. számú pótirányzó: Kovács József, Somogyszentpál, Somogy megye,- 4. számú kezelő: Vörös Ferenc, Lesencefalu, u.p. Lesencetomaj, Zala megye,- 5. számú kezelő: Porkoláb Gábor, Berettyócsuhaj, u.p. Szalárd, Bihar megyei lakos. Az utolsó fiú román nemzetiségű volt, nem is tudott jól magyarul. Kovács és jómagam kivételével a félszakaszban mind tartalékosok voltak. A tél lassan véget ért, de még mindig hideg volt. Egy napon (március 17-én) elindultunk Kiskanizsa mellé Szepetnekre, egy faluba. Szepetnekre azért kellett kivonulni az ütegnek, mert a frontra történő kivonulás miatt olyannyira megnőtt a Gábor Áron laktanyában a katonák száma, hogy már képtelenség lett volna mindenkit ott elhelyezni. Szepetneken az 1. félszakasz egy idősebb horvát származású asszonynál volt elszállásolva. Ott már nem gyakorlatoztunk, a kocsisok állandóan hordták a felszerelést a frontra való felkészülés miatt. A faluban sok volt az őrség, hisz az egész üteg felszerelését vigyázni kellett. A katonaság szét volt szórva a házaknál, úgy mint a lovak. Az ágyúnkat sajnos nem bírtuk betolni egy nagy lábas pajtába, mert még mindig olyan nagy volt a hó, hogy előbb azt el kellett dobálni. Az 1942. évben április 5-én volt Húsvét. Nekünk, a tényleges katonáknak háromnapi szabadságot adtak, hogy elbúcsúzhassunk az otthoniaktól, mert már akkor megmondták, hogy megyünk ki az orosz frontra, de a pontos kivonulási időt még nem közölték a tisztek. Április végén aztán közölték velünk, hogy május elsején indulunk. Úgy is lett. Megjött a nem várt idő, vagyis a nagy szenvedés kezdete. Induláskor 22
