Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
Muravidék megszállása
zsi küldetésük alatt abban, hogy most ezt a területet birtokba vehették. Hasonlóképpen üdvözölték az éppen Párizsból hazatérő Slaviéot, aki a siker nagy részese volt. A táviratban azt is kérték, hogy a jelenlegi megszállt területen túl tegyék lehetővé Szentgotthárd és környéke megszállását is. A befejező rész már felvetette azt a problémát, amely a későbbiekben is sokszor érződött a korabeli szövetségesek, a szlovének és a horvátok között. A távirat küldői tiltakozásukat fejezték ki a központi kormánynál az ellen, hogy Prekmurjét (Muravidéket) horvát és szlovén részre osszák. Ebből az tűnik ki, hogy a horvátok részt kértek a terület katonai megszállásának fejében Prekmurjéból (Muravidékből). Ezt látszik alátámasztani a Muraköz (Međimurje) 1918. december végi megszállása is. Ekkor a horvát katonaság átkelt a Murán, majd megszállta Alsólendvát és több környékbeli települést is. Csak 1919 januárjában vonult ki onnan. A Belatincon megrendezett 1918. augusztus 17-i nagygyűlés a horvátok által szervezett demonstráció volt. A muraszombati nagygyűlés kérésére, a megszállás kiterjesztésére, a megszállt terület megosztása elleni tiltakozásra Belgrádból sokáig nem érkezett válasz. Ezért később népes küldöttség utazott Belgrádba. Addig is Klekl József lapja, a “Novine” hirdette a további “felszabadítási” célokat, Szentgotthárd elfoglalását, a szlovén fennhatóságot Prekmurjében (Muravidéken). Ezeket a gondolatokat a “Novine” 1919. szeptember 17-i számában versbe is foglalták. A “Rábamenti szlovéneket” hívják a szerb védők, a bátor horvátok és a vitéz szlovének, majd így folytatta: “Ismeritek az utat Szentgotthárdig Hol sodrásokat hord a Rába? Ott szlovén lesz a zászló Ünnepélyesen és dicsőségesen lengedező.”76 A jugoszláv állam felbátorodott a “kis változtatások politikáján”, annak sikerein, így kapták meg Dél-Baranyát, Muraközt, Muravidéket. 1919 augusztusától kezdve két éven át komplex tervekkel, gazdasági, etnikai, katonai érvekkel akart további területeket szerezni Magyarországtól. A vendvidék további megszállása mellett szerepelt még Pécs, a szénbányák, a siklósi és a mohácsi járások megszerzésére való törekvés. A valótlan adatok közlésében odáig mentek, hogy Pécs város lakosságát “problematikus magyarnak” tüntették fel. A további tervek már nem sikerültek, mert ekkor már nem volt Franciaországnak érdeke a jugoszlávok támogatása, elmúlt a kommunista veszély, amiben számithatott volna a Szerv-Horvát-Szlovén államra.77 Az események kapcsán jogosan vetődik fel a kérdés, mit tett Magyarország az események alatt? Sajnos az eseményeket érdemben befolyásolni ké-
