Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
A belgrádi katonai egyezmény
A magyar kormány érthetetlennek tartotta a kettősnek tűnő fegyverszünetet. Nem tudta igazán, melyik vonatkozik rá. A padovai, vagy a Belgrádban előkészítés alatt álló lesz-e a végrehajtandó? Mindenesetre a balkáni francia főparancsnok feltételeit elfogadhatónak tartották. Arra számítottak, hogy így Magyarországot a francia csapatok fogják megszállni, így elkerülhető lesz a szomszédos országok csapatainak betörése, a magyar területek megszállása. Az elkövetkező béketárgyalásokon a franciák kivonulása után megmarad az ország szuverenitása és területi egysége. De milyen elképzelések vezették a franciákat arra, hogy ne ismerjék el Magyarországra a padovai fegyverszüneti egyezményt? A kérdés kulcsa az 1918. november eleji hadihelyzetben volt. Bár a monarchia letette a fegyvert, a francia harctéren a Hindenburg vezette német hadsereg szervezetten vonult vissza az ország határainak védelmére. A Romániában állomásozó Mackensen német hadserege ugyancsak szervezetét, belső rendjét megtartva Magyarországon készült védelemre berendezkedni az antant erőkkel szemben. Ha a német elképzelés megvalósul, akkor a német arcvonal megrövidül és képesek lesznek Németországot megvédeni. Ezzel meghiúsulhatott volna az antant, főképp a franciák által elképzelt feltétel nélküli fegyverletétel, a teljes győzelem. Franchet d’ Esperey az antant, de főleg a francia érdekekre való tekintettel meg akarta előzni a Mackensen vezette német hadsereget abban, hogy Magyarországon védőállást építsen ki. Elgondolása szerint, ha a magyar kormány megnyitja előtte az utat, előbb ér Budapestre a balkáni antant haderővel, mint a németek. E stratégiai elképzeléshez kellett a padovaitól eltérő, az antant érdeket jobban szolgáló fegyverszüneti vonal. Az antant és a pillanatnyilag magyar érdeknek is tűnő helyzet készítette elő a Magyarország déli határát érintő katonai egyezményt, melynek előkészítésére Károlyi Mihály miniszterelnök vezetésével 1918. november 7-én kormányküldöttség utazott Belgrádba az antant főparancsnoksághoz. A magyar küldöttség tagjai voltak még: Jászi Oszkár nemzeti önrendelkezést előkészítő miniszter, a Nemzeti Tanácsot Hatvani Lajos, a Munkás- és Katonatanácsokat Bokányi Dezső képviselte. A tárgyalás alapját képező tervezetet - amely 18 pontból állt - Franchet d’ Esperey adta át. Lényegesebb pontjai a következők voltak: a demarkációs vonal megjelölése, ameddig a magyar csapatoknak vissza kell vonulniuk. Ez a vonal délen a Maros mentén a Tiszáig, innen Szabadka - Baja - Pécs vonalán a Dráváig terjedt, majd a folyó mentén a magyar-osztrák határig húzódott. A demarkációs vonaltól délre lévő területeket az antant erők szállják meg, de a megszállt területen mindenütt helyben marad a magyar közigaz23
