Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)

Epilógus

népszövetség döntésének elmaradását.

“Legelemibb kötelességem parancsolólag követeli tőlem, hogy e kérdést újból feltárjam a Ház (a képviselőház - a szerző) előtt és arra kérjem a külügyminisztert, hogy ezt az igazságot, amit a határ kiigazító bizottság is jegyzőkönyvében lefektetett, elhallgatni ne engedje. Kísérelje meg tehát a külügyminiszter az egyezkedés megszakadt fonalát Jugoszláviával újból felvenni és amennyiben elzárkóznék a kérdés megvitatása elől, terjessze azt újból a nemzetek szövetsége tanácsa elé, hogy annak módjában legyen elkövetett hibáját jóvátenni.” Fejeződött be Vargha interpellációja, aki azért is érintett volt az ügyben, hisz választókörzetében az egykori szentgotthárdi járásból 11 községet csatoltak el Prekmurjéhez (Muravidékhez).

A felvetésre Walkó Lajos külügyminiszter válaszolt. Kissé védelmébe vette a népszövetséget. Azt állította, hogy a békeszerződéshez csatolt “kísérőlevél” csakis békés megegyezésre adott lehetőséget a határkiigazításoknál. Ettől a korabeli jugoszláv delegáció kormánya utasítására elzárkózott, ezért a népszövetség nem dönthetett a kérdésben. Ez így nem felelt meg az akkor érvényes határrendezési szabályoknak, mert amint az az előzményekben részletezésre került, az úgynevezett “pótutasítások”-ban csupán az “egyik érdekelt fél” kezdeményezése is megalapozta az eljárást. A népszövetségi tanács pedig ennek ellenére 1922. szeptember 30-i ülésén elzárkózott a “jószolgálat” elől.

Walkó külügyminiszter a válasz végén mint kormányálláspontra utalva kijelentette: nem lát lehetőséget az ügy újbóli aktuálissá tételére, az ügyben az igazság Magyarország mellett van "... éppen ezért a magyar kormány nem engedi az ügyet feledésbe menni, s azt állandóan figyelemmel kíséri”.

Vargha a külügyminiszteri választ elfogadta. Közte és a miniszter között rövid, nyilvános gondolatváltás volt még. “A vend nép soha nem került volna jugoszláv uralom alá, ha a francia delegáció nem járt volna a jugoszlávok kezére”, mondta Vargha. Interpellációja közben is sokszor utalt André Tardieu-re, Clemenceau francia miniszterelnök közeli munkatársára, a francia békeküldöttség tagjára, akit sokan még jegyzőkönyvek meghamisításával is vádoltak.

Walkó külügyminiszter megerősítette Vargha utóbbi felvetését és ezzel az interpelláció lezárult.170

A külügyminiszter bizonytalan válasza mögött a magyar “aktiv-külpolitika” pillanatnyi állása tükröződött. Jugoszlávia felé való nyitását ekkor még nem függesztették föl. Az Olaszországgal való kapcsolat még fejlődőben volt. A magyar kormány a kivárás álláspontjára helyezkedett. Azt, hogy mégis mi történt Prekmurje (Muravidék) ügyében, a magyar képviselőházban való felvetés után, azt a tíz-tizenöt évvel későbbi események mutatták meg.

158