Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
Epilógus
Epilógus A határvita az események alatt és a későbbiekben is égető problémát jelentett mind a két félnek. Nagy számban voltak prekmurjei (muravidéki) sorköteles fiatalok Magyarországon. Voltak, akik csak munkát vállaltak, de olyanok is akadtak, akik a magyar nemzeti hadseregbe akartak belépni. Magyar részről minden jelentkezőt fogadtak, aki a magyar állampolgárságot felvette. A prekmuijei (muravidéki) hatóságoknak kellemetlen volt a fiatalok távozása, akik menekülésükkel fejezték ki véleményüket a fennálló helyzettel kapcsolatban. Ezen a helyzeten akart változtatni Lipovšek kormánybiztos, amikor 1922. február 15-i dátummal nyilvános felhívással fordult a lakossághoz. A hirdetményben a fiatalok tettét “lelketlen izgatok” “rosszándékú” édes szavainak tulajdonította. Szerinte ezért történhetett meg, hogy "... elhagyták szülőföldjüket itt hagyták apjukat, anyjukat, szeretett testvéreiket, összes hozzátartozóikat és éjnek idején átlopták magukat a most már nekik idegen országba.” Felhívta a fiatalokat a visszatérésre. Felhívásának azzal akart nyomatékot adni, hogy kijelentette: “Végül ünnepélyesen és szentül kijelentem, hogy az állami határt a mi és a magyar delegátusokból álló kommisszió a trianoni vonal szerint véglegesen megállapította... Prekmurjének végérvényes hozzácsatolása a mi államunkhoz tehát befejezett tény...”160 Ha Lipovšek kormánybiztos “ünnepélyes” és “szentül” kijelentett szavait vizsgáljuk, elég csak a hirdetmény közzétételének időpontjára pillantani. 1922. február 15-e volt ez a nap. A népszövetségi tanács döntése, illetve a döntés “elhallgatása” csak hónapokkal később, 1922. szeptember végén volt. Ekkor még ideiglenes határ volt, még nem dőlt el semmi, mint ahogy azt állította. Vagy netán már előre tudta, hogy mi lesz a döntés? Mindenesetre hamis állítás volt ekkor még a határt véglegesnek mondani. A határmegállapító bizottság, miután ideiglenesen megállapította Magyarország és Prekmurje (Muravidék) között a határt, nem várva a népszövetség tanácsának döntésére, folytatta munkáját a “B” jellel jelölt, a Mura és a Dráva folyók mentén a barcsi vasúti hídig terjedő 170 kilométeres szakaszon. A bizottság e munkák végzésére székhelyét Varazsdról áttette Nagykanizsára, ahova 1921. november 18-án érkezett. A megyei és városi hatóságok minden feltételt biztosítottak a munka folytatásához. A bizottság megérkezése után Kolbenschlag Béla, Zala megye alispánja küldöttség élén felkereste Cree alezredest, a bizottsági elnököt és emlékiratot adott át neki. Az emlékiratokra tekintettel bizonygatta Muraköz és Mu-151
