Kepe Lili (szerk.): Lángot adok, ápold, add tovább… Gondolatok a muravidéki magyarságról (Lendva, 2013)

Bódis Tamás: A muravidéki reformátusok

ki honnan származik, hol dolgozik. Ha ebbe belegondolunk, kiderül, hogy önmagunkat csak közösségek viszonyrendszerében tudjuk ábrázolni. Ezért nem lényegtelen, hogyan viszonyulunk, mennyit teszünk ezekhez a közösségekhez. Igazságtalan dolog elvárni, hogy büszkék legyünk közösségeinkre, ha mi semmit nem teszünk értük.

Az MNMI 20 éves szolgálata ezért is kiemelkedő. Szolgálata, és nem egyszerűen munkája, hiszen mindent, amit elvégzett, szívvel és lélekkel végezte, nem egyszerű mechanizmusból. Örömteli, hogy két évtized alatt mennyi embert tudott pozitívan motiválni, hogy részt vegyen a közösségi életben. Belső motorjává tudott válni a muravidéki magyar közösségeknek.

Sikere talán abból is következik, hogy az Intézet szellemében megtalálható a horizontális és a vertikális látásmód is. Horizontális, tehát nem csak a pillanatnyi helyzetet látta, de tudott emlékezni és tudott a jövőbe is tekinteni. Vertikális, mert szolgálatát abban a reménységben végezte, hogy van értelme, még akkor is, ha pillanatnyilag nem látszik az eredménye.

Talán e miatt a szemléletmód miatt alakulhatott ki hamar kölcsönös szimpátia és jó együttműködés az Intézet és a református egyház között. Hiszen az egyház sem foroghat maga körül, hanem jóval messzebb kell mutatnia, Krisztusra. És mindezt úgy, hogy közben nem veszíti el a realitást, és a valóság talaján, a hétköznapokban tud maradni. Ehhez is szükséges a vertikális és a horizontális látásmód. Hálás szívvel gondolunk arra, hogyan karolta fel az Intézet programjainkat, akár segítséggel, akár azzal, hogy helyet adott nekünk. Őszinte hála van bennünk azért is, mert amikor a „magyar gyalázkodás” kapcsán minket is megvádoltak, kiálltak mellettünk, és nem fordultak el a nehézségek láttán. Jó látni azt, hogy van még olyan hely a civil világban, mit nem az éppen aktuális politikai szólamok határoznak meg, ahol még az ember és a közösség épülése számít.

20 év hosszú idő és reméljük, hogy még ennek sokszorosa áll az Intézet előtt. Bár a jövőkép egyáltalán nem biztató. Közösségeink fogynak, és sok esetben egyre nehezebb a már hagyományos programokat megvalósítani. Ennek sok oka van. Én most egyet emelnék ki, a kis gyereklétszámot. A fiatalok ma 30 fölött alapítanak családot és 1 vagy legfeljebb 2 gyermeket terveznek feine-