Kepe Lili (szerk.): Lángot adok, ápold, add tovább… Gondolatok a muravidéki magyarságról (Lendva, 2013)
Göncz László: "Fényesen tündöklő drágakő"
kapcsolatok zömét (és fontos az, hogy úgy volt), manapság viszont a legtöbb kulturális testvérkapcsolatot ápoló település már önállóan egyengeti közös programjait. És hosszan lehetne még sorolni a tartalmakat és eredményeket, amelyek bizonyítják a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet eredményeit, tevékenységének jellegét, és főképpen megalapításának a létjogosultságát. Azt is hosszasan lehetne elemezni, hogy milyen közvetlen és közvetetett hatása volt az MNMI tevékenységének más nemzetiségi, illetve nemzetiségi programokat is megvalósító intézményekre, szervezetekre. Mint ahogy az is nagyon tanulságos folyamat, hogy miként alakult át és tökéletesedett az intézet munkája az elmúlt két évtized során. Az éppen csak említett jelenségek illusztrálására azonban ezen eszmefuttatásomban nem vállalkozom, mert a célom elsősorban az volt, hogy rámutassak annak jelentőségére, hogy a muravidéki magyarság, pontosabban annak illetékes szervezetei és felelős vezetői a sorsdöntő pillanatokban meg tudták hozni a fontos döntéseket. A nemzeti megmaradásunk, valamint nyelvi és kulturális értékeink átmentése szempontjából a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet létrehozása a rendszerváltás utáni esztendőkben feltétlenül az volt, a legfontosabb döntések egyike! A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet véleményem szerint - ezt a sok éves tapasztalat, és nem az elfogultság mondatja velem, mert nehézségeit, hibáit és hiányosságait is látom, ami mindnyájunkat új ötletek feltárására és még sikeresebb munkaszervezésre ösztönöz - a muravidéki magyar közösségen belül nem csupán egy intézet, hanem sokkal több annál. Az MNMI egy széleskörű és sokszínű kulturális érdekskála befogadására alkalmas műhely, nemegyszer az alkotást és tenni akarást otthonként felkaroló közeg, ahol, a szakmai tudás és rátermettség mellett, az emberi melegség, a buzdítás és a mai világban különösképpen fontos kompromiszszumkészség is általában megtalálható. Emlékszem egy rendkívül kedves és széles látókörrel megáldott, sajnos már több mint egy évtizede közülünk örökre eltávozott alsólendvai hölgy, a sokak által kedvelt és tisztelt Zserdin Ilonka néni véleménynyilvánítására, aki egy alkalommal azt mondta, hogy köszöni a sorsnak, hogy élete őszén, kisebbségi közegben (mivel származását illetően nagykanizsai volt), megélhette a csodát, hogy az MNMI segítségével és prog-