Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
A kivándorlók második hulláma és a vendégmunkások
Összütt jöttünk haza a Márival és a Czigány Rozival, ők is háztartási alkalmazottak voltak, de már meghaltak... (22. kép.) Amikor hazakészültem 1934. május 12-én, a gazdáimtól kaptam egy munkavállalói igazolást, az is kellett a hajójegyhez. Hoztunk magunkkal rengeteg ruhafélét, azt itthon is viseltem mind, amíg el nem szakadt. És amikor hazaértünk, a Mári nővérem még abban az évben féijhez ment Radamosra, én pedig a következő évben...” Mári asszony leánya, a radamosi Kalamár Margit, szintén nagy becsben tartja az édesanyja által hazahozott tengerentúli emlékeket: fényképeket, iratokat, leveleket... Sajnos a két nagy hajókoffer - melyben az anya ruháit, emléktárgyait, ajándékait hozta magával 1934-ben - az építkezések során elkallódott. Mári mindvégig ugyanannál a dúsgazdag és előkelő, spanyol származású gyárosnál állt alkalmazásban, akinek kastélyában szinte nagycsaládként élt a família. Szerette és becsülte a gazdáit, mégis gyakran gyötörte a honvágy. Ilyenkor felvette a telefont, és beszélgetett kicsit a húgával, de ez nem pótolta az elhagyott család melegét. Ezért kértek otthonról egy családi képet, ami 1932-ben, édesapjuk halála után érkezett meg. ők a felső sorban álló családtagok közé középre ráfényképeztették apjuk annak idején magukkal hozott fényképét, a sor két szélére pedig saját magukat, sőt Margit mellé a határon túlra került, Magyarországon élő testvérüket is. így - legalábbis képen, de leginkább a szívükben - ismét együtt volt a népes család. Egy-egy ilyen kiegészített, nagy fotot aztán küldtek haza a rokonoknak is. (23-24. kép.) Évek múltával egyre nőtt honvágyuk, s vágyódtak már saját család után is. Búcsúzóul 1934-ben - Rozi barátnőjükkel együtt - mindhárman lefényképezkedtek a neves Garcia Vidal műtermében. Egy-egy képet ajándékul hagytak szeretett gazdájuknál. Viszonzásul ők is kaptak családi képeket - melyeket magam is megcsodálhattam majd ajándékokkal megrakodva hazaindultak. (25-26. kép.) Az évek során megtakarított és hazaküldött bérükből apjuk, a már említett kovácsmester, megvásárolta Göntérháza első cséplőgépét, mely évtizedeken át szolgálta a családot. Számos foto is készült róla. A magukkal hozott pénzből pedig földet és mintegy 800 tőke szőlőt vettek a Lendva-hegyen. (27. kép.) A Fuiján családéhoz hasonló, nagy becsben tartott családi képek másokban is felfelszították, életben tartották a szülőföldön maradottakhoz fűződő érzelmeket, s fokozták a mielőbbi szerencsés hazatérés érdekében kifejtett erőfeszítéseket. Jó példa erre az 1922-től Kanadában, Edmontonban dolgozó Fehér házaspár esete. Mivel az apa bányászként jól keresett, két év múltán maga után hívta feleségét, mert részére is talált jó munkahelyet. Két kisfiúkat a nagyszülők gondjára bízták. Egy év múltán kérték a Kósa nagyszülőket, küldjenek fényképet gyermekeikről. Ám a kézhez kapott foton kisebbik fiúk még szoknyásán tartotta kezében a szülőknek „szánt” virágcsokrot. Ezt követően csomagban küldtek számukra egy-egy vadonatúj, nyakkendős-díszzsebkendős kis öltönyt, magasszárú cipőkkel, amiben a nagyszülők itthon újból 30
