Nagy Zsuzsa: Szakítok éneket (Újvidék - Lendva, 2004)
Semmit öltve
APÁMNAK EMLÉKMŰ HELYETT Állítok majd teneked, vallottam én balgán, rejtve, emlékművet szavakból, de lehet talán más is benne? Mintsem, hogy visszatértél a végtelen szeretetbe. Hisz hol lenne máshol, kit szüntelen hívtak a muzsikák, kinek már ittlétekor Istenből ennyivel több kijárt? Mi tudtuk, mit sem ér ez mellett, mit az értelem belát. Mit nekem hát a kutya, mely egy országhatáron ugat? Mit nekem fájó sírás, mely a siratót siratja csak? Hisz valahányszor sírok, abban te is mindig benne vagy. Illanjon hát szabadon, hol testnek már nem foglya lelked, visszhangozzák zenédet 89
/
