Nagy Zsuzsa: Szakítok éneket (Újvidék - Lendva, 2004)

Semmit öltve

SEMMIT ÖLTVE

üresen tátong a színpad mélye és egy istenség, járatva bolondját, ott hozza az első sziklát létre.

Körös-körül nincsvilág s a lélekkel, megtalálva benne hű otthonát, hol nézni, érezni, hallani nem kell, - Leszek - leheli néma sóhaját.

Milan Jesih (Nagy Zsuzsa fordítása)

Ahogy retten egy madár s meginog az ág, azután elcsendesül s nem remeg tovább, ilyen békét akarok én s a nyugalmat,

mellyel a madár az ágra visszatér.

Ahol a térségeket öleli a tér, és bősége a térségekben benne él, megpihenni akarok én, ahol lelkem

a mindenséggel majd békén összeér.

Ekkor lassan elborít, betölt a semmi.

Ág és madár nyugalmát lényem felveszi, magányát leveti a magány, s szűnvén a

gondolat, magába némán visszaszáll.

81