Tantalics Béla - Tomšič Tibor (szerk.): Elbeszélt történelem, visszaemlékezések (Lendva, 2012)
A Magyarországon készült interjúk / Intervjuji izvedeni na Madžarskem
ORALHISTORY.hu To so bili hlevi in tam je vsaka družina dobila nekaj kvadratnih metrov, polno hlevskega gnoja, ki smo ga morali najprej odstraniti, da bi lahko počivali. To je bilo naše stanovanje do 30. oktobra 1953. Tu so morali moji starši pod prisilo opravljati kmetijsko delo. Mojega očeta so večkrat zelo pretepli. Tu je izgubil pol želodca. 30. oktobra 1953 so nas pomilostili. Umrl je Stalin! Tako so prenehala delovati delovna taborišča. Vsi, ki so lahko, so šli nazaj domov, ampak mi nismo smeli, saj je Lenti spadal v obmejno območje, zato smo se preselili v podnajemniško stanovanje v Zalabesnyő. Oče je dobil delo pri železnici, mati pa v kuhinji rafinerije. V tem času, ko so nas preganjali, smo zgubili vso premoženje. Prvi razred šole sem začela v Zalabesnyőju, kője prispel papir, da se lahko vrnemo v Lenti. Našo hišo smo našli v zelo slabem stanju, bila je povsem prazna. V njej je prej stanovala družina nekega ÁVH-jevca. Moja starša sta življenje znova začela z nič. To revščino sem čutila vse do moje pubertete. Drugega nisem slišala od svojih staršev, samo: »Nimamo, nimamo, nimamo«. Moje otroštvo se je vrtelo okoli odpovedanja, stiske, hrepenenja, gledanja, kako moji starši garajo in varčujejo, trpljenja. Država je bila do obrtnikov vedno bolj kruta. Moj oče je bil primoran iti za pomožnega delavca v gradbeništvu. Opravljal je težka dela. Zaradi bolezni in težav z želodcem je leta 1975, star 59 let, umrl. Z mamo sva ostali sami. Takrat sem že imela dva sina. Z zelo trdim delom smo uspeli zgraditi to, kar imamo sedaj. Moja mama je februarja 2004 umrla. Naša mladost je bila težka, kruta, ampak delo, trud in poštenost so moje starše povzdignili. Vsi so jih spoštovali in jih imeli radi. Zakaj smo zaradi te nepravičnosti morali toliko pretrpeti? Kdo je odgovoren za to nepravično in napačno izselitev? Noben se za to ni nikoli 'opravičil'! 6. Kiss Bódog Zoltán: KIVÉGZETT APÁM SÍRJA ISMERETLEN... A XX. század méltán érdemelte ki a gyűlölet és a tömegterror százada minősítést. Hazánk - e kelet európai térség kitaszítottjaként- különösképpen megszenvedte a világ újrafelosztásában érdekelt nagyhatalmak ádáz küzdelmének, valamit a történelem gyalázatos nemzetiszocialista, bolsevik-kommunista diktatúrák rémtetteinek következményeit. Apámat, Kiss Zoltán ejtőernyő századost 1951.augusztus 3-án felrendelték a Honvédelmi Minisztériumba, ahonnan többé sem az alakulatához, sem családjához vissza nem térhetett, nyomtalanul eltüntették. Feleségét és három gyerekét kitoloncolták a szolnoki lakásból, Pápán a nagymamánál találtunk menedéket. Apámat 1951. december 11- én a Népi Demokratikus Államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és az USA kémszolgálat ügynöke vádjával halálra ítélték. A Fő utca katonai börtönben az ítéletet 25
