Tantalics Béla - Tomšič Tibor (szerk.): Elbeszélt történelem, visszaemlékezések (Lendva, 2012)
A Magyarországon készült interjúk / Intervjuji izvedeni na Madžarskem
ORALHISTORY.hu Tako sem se 13-leten vrnil v okolje, ki sem ga moral zapustiti. Stanovanje mojih staršev je bilo v soseščini starih staršev. Večkrat sem šel na naše dvorišče, kjer me je enkrat ustavil nek komunistični veljak ter me nagnal in rekel: »Kaj iščeš ti tukaj?« Takrat sem se zjokal in odšel. Osmi razred sem končal v Szentgyörgyvölgyu, seveda spet z dvojkami in trojkami v spričevalu. V poletnih počitnicah sem moral delati. Med Szentgyörgyvölgyem in Velemérjem smo kopali bunkerje. Na nas so pazili graničarji, ki so se bali, da bi na nas streljali z jugoslovanske strani. 1954 leta sem šel v Győr. Mater so takrat že izpustili s Földesa. Živeli smo v podnajemništvu. Delal sem kot pomožni delavec v livarni in kovaški tovarni. To delo je zahtevalo veliko fizičnega napora in ker sem bil dobro razvit, sem to zdržal 9 mesecev. Kasneje mi je uspelo, da so me pri finomehaničnem podjetju v Győru zaposlili kot vajenca, kjer sem z odliko končal šolanje in pridobil sedanji poklic. 5. Horváth Ilona: KI A FELELŐS? Szüleim: Horváth József (néhai) szül. 1915. szeptember 18. Zalaszombatfa, Horváth Józsefné, Varga Ilona (néhai) szül. 1920. február 21. Lenti. Apám cipészmester volt, anyukám háztartásbeli. Lentiben a Petőfi út 8. szám alatt laktunk. Édesapám cipész műhelye is itt működött, a saját házunkban. Nem volt másunk, mint házunk, kis kertünk, háziállataink, és apukámnak a cipészete és egy motorkerékpárja. Sem földünk, sem gazdasági birtokunk nem volt. Én 1950. március 17-én Lentiben születtem, testvérem nincs. Szépen éldegéltünk, míg egy éjszaka, 1952. június 1-n éjjel kettő órakor két ávós döngette az ajtót. Miután ajtót nyitottak szüleim, gorombán tudatták velünk, „amit egy óra alatt össze tudunk pakolni, pakoljunk, mert elvisznek bennünket, az állomáson a vagonok időre indulnak". Szüleim a legnagyobb rémületbe estek. Ők ugyan mondták, hogy „valami tévedés van itt". Majd az egyik ávós visszament a községházára és ott megtudta, hogy a Lenti-hegyre kellett volna menni, szintén Horváth József nevű családért. De mivel már nem volt annyi idő és a hegyre nem tudtak autóval felmenni, a név stimmelt, a vonat (vagonok) menetre, indulásra vártak, így a teherautóba tuszkoltak bennünket. Elindult a szerelvény, sokan voltunk. Senki sem tudta, hova visznek bennünket, és hogy miért is? Egész nap éheztünk, szomjaztunk, szenvedtünk a félelemtől. Én ekkor kettő éves voltam. Pici kisgyerek! Aztán megérkeztünk Ebesre, a gazdasági munkatáborba. Megmutatták mindenkinek a „lakhelyét", az borzasztó volt! Istállók voltak, és ott kapott egy-egy család pár négyzetméteres területet, amit tehéntrágya borított, azt kellett rendbe rakni, hogy le tudjunk pihenni. Ez volt a lakhe23
