Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
ta, hogy neki mindig a kézügyessége volt jó, ellentétben Lajossal, aki - szerinte - nagyon okos volt. Ferencről azt mondta édesapjának az egyik tanára, hogy „ez a gyerek nem való semmi másra, csak a rajzolásra”. A cél ezek után az volt, hogy az ún. „kisérettségit” meg kell szerezni, hogy utána folytathassa a tanulást iparművészeti szakon. Akkoriban a lendvai vár helyiségeiben - a kőolaj fontos szerepe miatt a vidéken - bányásziskola működött, Ferenc oda kezdett járni, de nem fejezte be. Mivel valamihez hozzá kellett látni, egy évig fuvarozott. Mindez akkor volt, amikor Petesházáról, ahol az olajkutak és a kőolajipari létesítmények voltak, az embereket kilakoltatták, és a település körül volt kerítve. Az édesapja állandóan figyelmeztette Ferencet, hogy szakma nélkül nehezen tud majd érvényesülni, úgyhogy ismét a tanulással próbálkozott. Inasiskolába került, ahol festőnek tanult, az iskolát három év után sikeresen befejezte. Időközben a szlovénül is megtanult. A záróvizsga után - jutalomként - az igazgatótól egy szobrászati könyvet kapott. Ferenc szerint a jutalomkönyv is hozzájárult életpályája későbbi alakulásához. Festősegédként Ferenc a Ptuj melletti Kidričevo n helyezkedett el, az alumíniumgyárban. Ott dolgozott és focizott mindaddig, míg felvételt nyert az iparművészeti főiskolára, amivel legfontosabb életcélja és álma teljesült. Ferenc az adott korral kapcsolatosan hangsúlyozta, és ezzel Lajos is teljes mértékben egyetértett, hogy a magyar gyerekeknek a II. világháború után nagyon nehéz helyzetük volt. Az általános nyomor és a magyarokkal szembeni ellenszenv mellett (a magyarok például számos esetben nagyon könnyen és alaptalanul megkapták a „kulák” bélyeget), a legnagyobb nehézséget a szlovén nyelv ismeretének hiánya jelentette. Anélkül pedig akkoriban csak egy-két személynek sikerült felemelkedni a társadalmi létrán. Az is nagy gondot jelentett, hogy a magyarok lakta terület iskoláiba - mindkét testvér szerint - akkoriban olyan tanárokat küldtek, akik Szlovénia egyéb területein nem tudtak érvényesülni. Ide nemegyszer büntetésből helyzeték őket, ezért abban az időszakban a Muravidékre még mindig használták a két világháború közötti kifejezést: „szlovéniai Szibéria” - a hely, ahová a tanítók nem szívesen mentek. Interjúalanya-96
