Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

Határon innen, határon túl…

még egy géplakatos tevékenykedett, valamint működött a településen egy malom és egy téglagyár is, amelynek tulajdonosa általában 5-6 munkást alkalmazott. Egy fűrésztelep is volt a faluban, valamint három vendéglő és ugyanennyi üzlet. Dobronakra jártak már akkor is boltba a környező falvak lakosai (főleg Zsitkócról és Sztrelecről), valamint a Szent Jakab plébániatemplomot látogatták a hetési falvak polgárai is.

Az általános iskola első osztályát János 1936-ban kezdte el, a tanítót Preiningernek hívták. Az oktatás csak szlovén nyelven folyt, kivéve az utolsó két évet, amikor már az ún. magyar időszakban (1941 után) Thúrza János tanár és két tanárnő látták el az oktatási teendőket. Thúrzáék feltehetően Csesztregről kerültek Dobronakra. Később János Thúrzáék Imre fiával együtt járt a muraszombati gimnáziumba.

Jánosnak kezdetben nem volt könnyű beilleszkedni a szlovén iskolába, hiszen - akárcsak a többi gyerek, kivéve a sztrelecieket - addig jóformán egy szót sem tanult meg szlovénul. Ám a fiatal gyermekeknek ez hosszabb távon nem jelentett különösebb gondot, viszonylag gyorsan megtanulták az idegen nyelvet. Szlovénul csak a tanórákon beszéltek, hiszen a szünetekben, valamint az iskolába menet a legtöbben csak magyarul beszéltek. Ez a szlovén tanítónak valószínűleg nem tetszett, de nem lépett fel ellene, hisz a gyermekek szinte mindegyike magyar volt. A muraszombati gimnáziumba János 1942 után kezdett járni.

A hittant a két világháború közötti időszakban a Lejko nevű helyi pap szlovén nyelven tanította. János jó kedélyű embernek ismerte a papot, aki dohányzott, és mindig kellemes „cigarettafüst-illat” lengte körül. Minden vasárnap két mise volt, egy szlovén és egy magyar (az utóbbi volt a nagymise).

Göncz János a két világháború közötti időszakra vonatkozó élményei alapján állítja, hogy akkoriban a magyar családok egyáltalán nem illeszkedtek be a „jugoszláv életbe”. A hosszú téli estéken sokszor találkoztak a rokonok és ismerősök, s olyankor az emberek mindig „politizáltak”. Többször elhangzott a kérdés, hogy „mikor lesz már vége ennek a világnak, és mikor jönnek már vissza a magyarok”? A legtöbbször hazafias magyar nótákra is rázendítettek, a magyar fiatalok pedig tánctanfolyamot is szerveztek.

70