Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
tűnt. Mintegy három hét után egy csoportot, köztük az ő családját is, Kidricevóba, az egykori Stendalba szállították. Ami ott történt, valóságos „kálvária” volt, testi és lelki kínzással, kényszermunkával, az ott lévőket gyötörte a kosz és a tetű. Sokan a kínzással felérő bánásmódot lelkileg nem bírták és megháborodtak. József édesanyja ott szülte meg József húgát, a mai ember számára elképzelhetetlen körülmények között. Az elhurcolt családok zöme 1945 szeptemberének végén került haza. Semmilyen elbocsátó levelet nem kaptak. Bíró József tudomása szerint nyilvántartás sem készült senkiről és semmiről. Azt mondták nekik, „ha jót akarnak, a megtörténtekről soha ne beszéljenek senkinek”. A hazaérkezés után csak nehezen tudtak beilleszkedni. A fizikailag meggyengült embereket különböző betegségek kínozták. Bíró József egy hétig „megzavarodott”, szétzilált lelki állapotban tengődött, nem tudta ellenőrizni cselekedeteit. Kórházba került. Amikor november végén kijött onnan, a gyengeségtől járni is alig tudott. Az elhurcolásuk okáról szólva Bíró József azt hangsúlyozta, hogy ha nem lett volna 1942, tehát a szlovén telepesek elhurcolása Sárvárra - amiért csakis az akkori magyar kormányt terhelte véleménye szerint felelősség - , akkor nem következett volna be az ő tragédiájuk sem. A meghurcolás - a testi sérelmek mellett - lelkileg tette tönkre a magyarságot. Meggyőződése, hogy annak lett a következménye, hogy a következő mintegy másfél-két évtizedben a magyarság soraiból csak egy-két egyetememet és főiskolát végzett értelmiségi került ki. Mindnyájan nagyon meg voltak félemlítve. A kitelepíttek száma majdnem megegyezett az Sárvárra elhurcolt szlovénekével. A számbeli különbség csupán annyi volt, illetve abból eredt, hogy tudomása szerint Petesházán volt olyan, aki ellenállt, így onnan nem vittek el mindenkit, akit terveztek. A magyarok kitelepítését részben a rendőrség, részben a katonaság hajtotta végre. Annyit lehet tudni, hogy Lendván működött egy bizottság (minden faluból voltak abban hárman, zömében falusi magyar emberek), és ők határozták meg, hogy mennyit, kit és mikor szednek össze. Nyilván volt felsőbb utasítás is, amely szerint dolgoztak. Sajnálatos, hogy a bizottságban volt József keresztapja is. 46