Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

A II. világháború poklában

tőle, csupán egy Halász Marika nevű leány (akinek a családja a II. világháború alatt Pestről költözött Lendvára) volt elég bátor ahhoz, hogy amikor a csendőrök már értük mentek, elköszönjön Erzsébettől. A háborús években, 1944 áprilisáig egyéb sanyargatásban, megkülönböztetésben nem volt része. Ez a családra is elmondható általában, habár édesapjával előfordult, hogy mikor egykori kocsmájukba betért azzal a szándékkal, hogy néhány tanáccsal segítse az új tulajdonost, az illető a közeledést elutasította. Azt követően édesapja soha nem lépte át egykori kocsmájának a küszöbét. Deutsch bácsi egyébként is megtört és reményvesztett volt, elsősorban a tárgyalt időszakban tapasztalt általános zsidóellenesség miatt. A családnak akkor már nagyon szűk baráti-ismeretségi köre volt, csupán néhány zsidó családdal tartották a kapcsolatot.

Az utcán járva-kelve 1941 és 1944 tavasza között Erzsébet nem élt meg kellemetlenségeket. A különböző, a visszacsatolással járó, illetve ahhoz társuló ünnepségeken, rendezvényeken nem vett részt, és - emlékezete szerint - nem is igen tudott azokról. Azokban az esztendőkben is rendszeresen elutazott Zalaegerszegre (a kis húga az édesanyjuk halála után ott élt), ahol télen és nyáron is hosszabb időt töltött. A háborúval kapcsolatos eseményekről, főképpen az ő nemzedékéhez tartozó fiatalabb korúak, nem sokat tudtak, a szélesebb vidéken csak kivételesen előforduló, partizánakcióként számon tartott villongásokról úgyszintén nem volt tudomása.

Amikor 1944 tavaszán bekövetkezett Magyarország német megszállása, Erzsébetet az édesapja Cserencsócra küldte, ismerősökhöz. Arra jól emlékszik, hogy április 1-jén megkapták a sárga csillagot, amit kötelező volt kitűzni, még az akkor kilencéves Jutka kishúgának is. Erzsébet ma is megrendültén emlékszik még arra, mikor barátnői, Toplak Adélka és Pallér Pulika, akik nem voltak zsidó származásúak, kérték Erzsébetet, hogy nekik is varrjon egy sárga csillagot. Miután a zsidóság megjelölésére szolgáló, megalázó szimbólumot megkapták, a Deutsch lányokat az édesapjuk nem engedte ki az utcára. Erzsébet egy alkalommal azt követően még elutazott Zalaegerszegre, ám akkor a vonatra Hosszúfaluban szállt fel, és az úton nem viselte a sárga csillagot. Szerencsére nem ismerte fel senki a hatósági emberek közül, így nem lett belőle kellemetlenség.

218